11. rész - A megmentő mentése

Rémülten kapkodtam a levegőt. A szívem hevesen dobogott, úgy éreztem, nyomban kiszakad a helyéből. El akartam futni, minél messzebb kerülni innen, de a lábam nem engedelmeskedett nekem. Csak megkövülten álltam a tisztás közepén, és tétlenül néztem, ahogy a fenevadak egyre közelebb érnek hozzám. Tudtam, hogy nincs esélyem elfutni, utolérnek. De ha itt maradok, akkor sem menekülök meg. Kétségbeesetten próbáltam valami egérutat találni, de sem egy kiálló sziklát, sem valami szűk nyílást, de még egy fát sem láttam sehol, amin felmászhatnék. A vadkanok már alig méterekre voltak tőlem, de nem találtam semmi lehetőséget, amit megragadhatnék. Az egyik, aki a legnagyobb és legfélelmetesebb volt köztük előrelépett, és rám függesztette rémisztő, vörös tekintetét. Feladtam a reményt. Láttam, ahogy a fenevad elrugaszkodik, és inkább lehunytam a szemem. Felkészültem a legrosszabbra. De...nem történt semmi. A szemem még mindig csukva volt, így csak azt hallottam, hogy valami nagy érkezik közvetlenül elém. Kinyitottam szemem. Egy sárkány állt közöttem és a bestiák között. Hirtelen azt jutott eszembe, hogy a sikló jött vissza, de a sokk ellenére is hamar rájöttem, hogy még a fajtáját sem ismerem fel a sárkánynak. Olyasmi volt a testalkata, mint Fogatlannak, de mégis, teljesen más volt. Tüsketaraja volt, mint egy siklónak, de kisebb és hegyesebb. Az egész hátán tüskék futottak végig, csak a nyakán volt egy kis sima rész. A szárnyain is volt egy-egy óriási karom. Szürke volt, kisebb-nagyobb lila foltokkal. Kiterjesztett szárnyakkal állt előttem, és ideges morgás hagyta el a torkát. A vadmalacok egy pillanatra megtorpantak, de aztán elkezdték körbe keríteni a sárkányt, ezzel együtt engem is. A sárkány dühösen fújtatva fogadta minden mozdulatukat, miközben teljesen bekerítettek minket. És támadásba lendültek. Hirtelen, még csak nem is láttam teljesen, de máris mind a heten nekitámadtak a sárkánynak, engem észre sem vettek, pedig ott álltam közvetlenül mögöttük. A sárkány rájuk morgott, odacsapott a farkával, az egyiket még meg is harapta, ami sikítozva elmenekült. Hátráltam pár lépést. Tudtam, hogy itt a lehetőség, a sárkány akár elbír velük, akár nem, én nem tudok segíteni. Itt lehetőség. A lehetőség a megmenekülésre. De...nem mozdultam. Képtelen voltam megmozdulni. Hirtelen láttam, hogy az egyik ráveti magát a sárkányra hátulról, és ő kétségbeesetten próbálja lefejteni magáról. Ezt kihasználva a többi is rávetette magát. Karmolták, szúrták ahol érték. Ezt...ezt nem hagyhatom!
- Hé, szörnyetegek! - kiáltottam ahogy a torkomon kifért. Rögtön felém fordultak, de éppen csak egy pillanatra, aztán támadták tovább a sárkányt, aki láthatóan egyre gyengült. Iszonyatosan féltem, de valamiért mégis volt elég bátorságom, hogy megtegyem, amit tettem. Felemeltem a legnagyobb követ a patakból, amit még elbírtam, és még önmagamat is megleptem, milyen erővel dobtam neki az egyiküknek. Megint felém fordultak, de most szinte megmerevedtek, amit a sárkány kihasznált, és hármat is elsöpört a farkával, akik másodpercekkel később szédülve, bicegve kereket oldottak. Még hárman maradtak, de ők semmiféleképpen nem akarták feladni a küzdelmet. A vezér, a legnagyobb és leggonoszabb tekintetű, az akit fejbe dobtam, most eltávolodott a sárkánytól, és felém kezdett közelíteni. Megint szorult helyzetbe kerültem. A másik két megmaradt vadkan valahogy feljutott a sárkány hátára, és tovább kínozták. A fenevad egyre közelebb volt, és lassan már nem tudtam hova hátrálni, de valahogy nem érdekelt az, hogy velem mi van. Másvalaki le sem tudná venni a tekintetét az egyre közeledő, vérvörös szempárról, de én egyszerűen elnéztem felette. Láttam a sárkányon, hogy már nem bírja sokáig, éppen ezért nem értettem a helyzetet. Miért nem repült el? Miért nem tüzel? Egy vérfagyasztó malacsikoly rántott vissza a saját nyomorúságos helyzetembe. A bestia hirtelen megállt, és elrugaszkodott...aztán minden olyan gyorsan történt. Éreztem a rám vetőtő súlyt, és a következő pillanatban már centiméterekre az arcomtól próbált széttépni az állat. Éreztem, hogy gyengülnek a karjaim, és pillanatok kérdése, hogy meddig bírom tovább tartani. Vetettem egy utolsó, kétségbeesett pillantást a sárkányra, aki úgy tűnt, feladta. Elterülve feküdt a földön, a másik két vad pedig felkészült, hogy lesújtson. Éreztem, hogy nem bírom tovább... Ekkor találkozott a tekintetünk. Hirtelen megszűnt minden. Nem érzékeltem a felettem tornyosuló őrjöngő fenevadat, a kezeim magaktól védtek engem, csak azt az átható, vad, mégis valahogy barátságosnak tetsző szempárt láttam magam előtt. Hirtelen azonban erős fájdalmat éreztem a karomban, és odapillantva vettem észre, hogy a fenevadnak sikerült felsértenie. Már tényleg nem bírtam tovább. A karom elzsibbadt, és éreztem, hogy nem akar engedelmeskedni. Vége...

Hirtelen meghallottam valami sistergő hangot, mire végső erőmmel oldalra pillantottam. A sárkányon hirtelen gyenge, kissé fehéresnek tűnő valami jelent meg, ami egyre erősödött. Olyan volt, mintha csak villámok cikáznának végig rajta, egyre erőteljesebben és vadabban. Hirtelen felugrott, és a rémült vadkanok felé kapott, akik megrémülve a villámok erejétől, elfutottak. Ez az egész elég hangos volt, a sárkány végig valami sistergés féle hangot adott ki, miközben a testén tekeregtek ezek a villámszerű dolgok. Igazán lenyűgözött volna a látványa, ha nem éppen egy vérszomjas vadkan próbál széttépni. Egyre közelebb került az arcomhoz, néhány vágást már kaptam is az agyarától és hegyes patáitól. Hirtelen azonban döngő lépteket hallottam mellőlem, és egy pillanattal később éreztem, hogy a fenevad már nincs rajtam. Nagy nehezen felültem, és azt láttam, hogy az ismeretlen sárkány morogva áll előttem, és dühödt tekintettel néz az imént elsöpört vadmalacra. Arra számítottam, hogy a vadkan, amiről biztos hónapokig rémálmaim lesznek, ha túlélem ezt, ezután fejvesztve menekül, hiszen már egyedül volt, egy sárkánnyal szemben, még ha sérült is. Azonban ő feltápászkodott, és olyan lelketlen tekintettel nézett ránk, hogy úgy éreztem, megfagy a vér az ereimben. A sárkány figyelmeztetően morgott, de a fenevad nem hátrált meg. Ismét elrugaszkodott, most a kisebb prédára hajtott, egyenesen a mellkasomnak vetette volna magát, azonban nem így történt. Amint megmozdult, a sárkány vett egy mély levegőt és egyenesen telibe lőtte azzal a fehéres, vibráló valamivel, ami eddig csak a testén volt. A vadkan óriási erővel csapódott egy közeli fának. Nem mertem megmozdulni, nem voltam biztos benne, hogy elmúlt a veszély. Jól gondoltam, a bestia néhány perc múlva felkelt, de ezúttal a másik irányba kezdett el futni. Vetett még ránk egy utolsó, haraggal teli tekintetet, aztán eltűnt a sűrű bozótosban.

Térdre rogytam. Lihegtem, meggyötört voltam, és valószínűleg sokkos is, de lassan felfogtam, hogy megmenekültem. Óvatosan néztem fel a mellettem álló ismeretlen sárkányra. Mikor már rendesen tudtam gondolkodni, felálltam, és megnéztem a sárkány sérüléseit. Ő morgott a hirtelen mozdulat miatt, de nem támadt nekem. Gyakorlatilag tettem egy kört a sárkány körül. Elborzasztott a látvány. Ha azt hittem, hogy a vadkan által okozott sebem komoly, akkor ez a sárkány halálosan sérült. Rengeteg sebből vérzett, bicegett is egy kissé. Mikor mögé értem, elkezdtem nagyon komolyan aggódni. Nem tudom, eddig, hogy nem vettem észre, de a hátából nyílvesszők álltak ki. Óvatosan közelebb mentem. Körülbelül 1 méterig engedett, onnan úgy vettem ki, hogy sima nyílvesszők, csak a végük van bevonva valami fura zölddel. Nem tűnt úgy, hogy véreznének a sebek, így gondoltam, jobb lenne neki ha kihúznám őket. Nagyon lassan araszoltam közelebb hozzá, aki egyre jobban morgott ezért. Nagyon vadnak tűnt, de valamiért mégsem támadt. Nagyon óvatosan megmarkoltam az egyiket, és kissé félve tekintettem a sárkányra.
- Előre is bocsánat, és kérlek ne egyél meg! - mondtam, majd egy határozott mozdulattal kirántottam a nyilat. A sárkány felordított, és én hátraestem a rémülettől. Pár pillanattal később azonban elkezdte nyalogatni a sebet, majd rám emelte a tekintetét. Óvatosan felálltam. Miközben elestem, vettem észre, hogy a sárkány körül gyakorlatilag egy komplett vértócsa van, ami már nagyon aggasztott. Megrémülve néztem a szemébe. Nem féltem tőle, pedig láthatóan nagyobb okom lenni, mint a többi sárkánytól. Féltem a sérülései miatt, mert nagyon komolynak tűntek. Újra egymás szemébe néztünk, és megint nem tudtam levenni a szemem arról a megbabonázó, lélekbetekintő, gyönyörű szempárról. Valószínűleg órákon keresztül képes lettem volna nézni azt az átható tekintetet, de akkor megtörtént a baj. A sárkány arca hirtelen eltorzult, és fájdalmason nyögve esett össze a tisztáson. Halálra rémültem, pár másodpercig nem tudtam mit tegyek, de aztán rájöttem. Segítséget kell hívnom!

Úgy futottam vissza a falu felé, mintha az életem múlna rajta. Szúrt az oldalam, sajgott mindenem, de nem törődtem vele, csak kitartóan rohantam mindenen keresztül, ami csak az utamba került, a falu felé. Csak akkor álltam meg egy pillanatra, mikor már a főtéren álltam. Alig kaptam levegőt, minden lélegzetvétel kín volt. Hirtelen meghallottam az éjfúriák jellegzetes hangját, és felpillantva megláttam a hozzá tartozó sárkányt és lovasát is.
- HABLATY!!! - kiáltottam, amilyen hangosan csak bírtam. Páran elég rosszallóan néztek rám, de ez engem most a legkevésbé érdekelt. Óriási megkönnyebbülésemre, a fiú meghallott engem, és már le is szálltak előttem.
- Kledirn, mi a baj? - kérdezte. - Azt hittem...
- Sárkány...baj...vadkanok...megsérült... - kezdtem össze-vissza magyarázni, mert nagyon ideges voltam.
- Hé, hé, nyugi! - tette a vállamra kezét. - Nyugodj le, és mondd el, mi történt!
- Arra nincs idő - mondtam nyugodtabban, de még mindig lihegve. - A lényeg, hogy súlyosan megsérült egy sárkány az erdőben - a srác arca hirtelen elkomorult.
- Hol? - kérdezte.
- A...azt nem tudom, de meg tudom mutatni! - mondtam.
- Rendben. Várj meg itt, 5 perc múlva itt vagyunk - mondta, de már el is szálltak a sárkányával. Gyorsan elrepült az az 5 perc, de nekem egy örökké valóságnak tűnt, mire felbukkantak a sárkánylovasok. Amint leszálltak, én már ugrottam is fel Hablaty mögé, és mutattam neki az utat. Gyorsan odaértünk, szerencsére a kis tisztás fentről is jól látszódott. Amint leszálltunk, a többiek nyomban munkába kezdtek. Kimosták a sárkány sebeit, és amennyire tudták át is kötötték azokat. A nyilakat egyszerűen kihúzták és arrébb dobták, meg sem nézték őket. Végig aggódva néztem őket. Nagyon aggódtam a sárkányért, valahogy jobban féltettem, mint a többi pikkelyest. Mikor végeztek, Halvér kivett egy nagy hálót a táskájából, és széthajtotta. Óvatosan, a sárkányaik segítségével ráfektették a sebesültet, éppen, hogy elfért rajta. Fogatlan, Kampó, BöffTöff és Bütyök fogta meg a háló négy végét, és emelkedett a magasba. Pár másodpercig néztem távolodó alakjukat, de aztán gyorsan felmásztam Astrid mögé, és Viharbogár már hasította is az eget. Hamar beértük őket, hiszen lassan mentek a biztonság kedvéért. Astrid felajánlotta, hogy haza visz, de én makacsul ellenkeztem. Beérve a faluba a csapat irányt változtatott, és az Aréna felé vette az irányt. Óvatosan beszálltak az Arénába, és lerakták a sárkányt.
- Hozom Gothit! - kiáltotta Hablaty, és már ott sem voltak - lekecmeregtem a sárkány hátáról, és megkövülten bámultam magam elé. Hirtelen fémes nyikorgást hallottam, és mikor felnéztem, láttam, hogy a többiek leeresztik az Aréna "födelét".
- Szükség van erre? - kérdeztem kicsit kelletlenül Astridtól.
- Igen. Ez egy ölvész, nagyon veszélyes lehet - válaszolta a szöszi. - Mi az ott a kezedben? - kérdezte hirtelen, mire én is követtem a tekintetét. A nyílvessző, amit kihúztam, még mindig a kezemben volt. Nem tudom miért, de a hegyét fogtam, így tele lett a kezem azzal a fura zöld dologgal, ami borította.
- Egy nyílvessző, ami benne volt - rántottam vállat és intettem a fejemmel a sárkány felé. Felszisszentem, mivel teljesen megfeledkeztem róla, hogy én is megsebesültem, és az iménti mozdulat igencsak fájt.
- Megnézhetem? - kérdezte. Bólintottam és átnyújtottam neki a nyilat. Összehúzott szemöldökkel nézte egy darabig, majd tekintete a kezemre tévedt. Kérdés nélkül megfogta és vizsgálni kezdte a rajta lévő zöld folyadékot, ami a nyílhegyet is borította. A tekintete elkomorult, és egy pillanattal később így kiáltott:
- Srácok! Ide, most! - a csapat köré gyűlt, és ők egy kicsit félre vonultak. Nem igazán érdekelt a beszélgetés, de egy szó megmaradt a hallottakból: sárkányvadászok. A gondolataim messze jártak.

ölvész…veszélyes…megmentett…a szemei…