8. rész - A titok

- Van valami, amit el kell mondanunk neked... - kezdte. - Talán jobb ha elején kezdjük - folytatta. - Ülj le! - mondta, egy székre mutatva. Csak most vettem szemügyre a berendezést. A sarokban volt egy nagy asztal, körülötte székek, egy térkép az asztal fölé feszítve, amin helyenként kiemelt pontokat véltem felfedezni, egy szekrény, és valami kőtábla, a hely többi része üresen tátongott, nyilván, hogy legyen elég hely a sárkányoknak. Helyet foglaltam az egyik széken, és várakozva tekintettem a fiúra, miközben ő, és a többiek is helyet foglaltak, a sárkányok pedig letelepedtek körülöttünk.

- Az egész körülbelül fél éve kezdődött - kezdett bele Hablaty. - Éltük az életünket, már 3 éve nem volt problémánk, mikor is felbukkant Kalmár Johann, egy kereskedő, nem tudom, ismered-e. Szóval egyszer csak, mint derült égből villámcsapás, megjelent Johann, és azt mondta, hogy Dagur kiszabadult a számkivetettek börtönéből. Dagur a sziget egy régi ellensége - mondta, az értetlen arcomat látva. - Szóval kiszabadult, és sejtettük, hogy Johann elrejtett vagyonát akarja ellopni, hogy új sereget szervezzen. Johann egy hajótemetőben tartotta a kincseit, így mi is odamentünk, remélve, hogy Dagur előtt érkezünk. Mikor odaértünk, szétváltunk, és én a Kaszás nevű hajót derítettem fel.

- Mint magánakció - szólt közbe Astrid.

- Az most nem lényeges - torkolta le a fiú. - Na szóval, mikor lementem a hajóba, megtaláltam a Sárkányszemet. Ez az eszköz információkat tartalmaz a sárkányokról, és térképeket. Nem a mi nyelvünkön íródott, de szerencsére Halvér le tudta fordítani. Mikor felmentem, ki mást is találtam volna a fedélzeten, mint a drága jó Dagurt, amint éppen egy ketrec előtt áll, amibe a barátaimat zárta. Elvette a Sárkányszemet, és elszökött. Én utána mentem, de ő rálőtt a Kaszásra, ami így süllyedni kezdett, így én a barátaimat kellett mentsem. Később, mikor sikeresen kikeveredtünk ebből a kalandból, én ismét Dagur után mentem, és sikerült is visszaszereznem tőle a Szemet. Idehaza jöttünk rá, hogy nem tudjuk kinyitni. Megtudtuk, hogy hószellem fogra van szükség a működéséhez. Nagy nehezen, azt is megszereztük, de még így sem működött. Mikor már kezdtük feladni a reményt, akkor jöttünk rá, hogy a hószellem fog mellé, ami kulcsként működik, sárkánytűz kell hozzá. Ezután sok minden történt, a lényeges, hogy messze innen, a Szigetvilágon túl építettünk egy főhadiszállást, amit Sárkányperemnek neveztünk el. Kutattuk a Sárkányszem titkait, ami nem volt könnyű, mert meglehetősen bonyolult szerkezet, és különböző lencsék kellenek hozzá, és különböző sárkánytüzek mást és mást mutatnak meg. Sokszor kerültünk összetűzésbe Dagurral, és egyszer sikerült megtalálnia a permet. Ezután minden bonyolultabb lett. Dagur szövetkezett a sárkányvadászokkal, nem egyszer ostromoltak meg minket, és ott volt még Hanga is. Hangát még régről ismerjük, egyszer járt a szigeten. Kiderült, hogy Dagur testvére. Beépült a vadászokhoz Dagur oldalán. Az volt a célja, hogy eljusson a vadászok főnökéhez, Kegyetlen Viggohoz. Ha sikerült volna kiiktatnia, azzal elértük volna a sárkányvadászok teljes felbomlását.

- Ha jól értem...nem sikerült? - kérdeztem.

- Nem... Egy idő után, Ryker, aki a vadászok egyik vezetője, gyanút fogott, hogy van egy áruló a csapatában. Mikor Hanga találkozott végre Viggoval, ő leleplezte. Elhitette vele, hogy másra gyanakszik, és elvitte egy akcióra, amiről Hanga úgy tudta, csak ők mennek. Viggo tudta, hogy Hanga elmondja nekünk, és mind ott leszünk. Magával hozta az egész armadáját. Katasztrofális vége lett. Viggo elfogta Hangát, és egy világrémét, amire azóta sem tudjuk, miért volt szüksége. Pár nappal később, megtámadtuk Viggoék bázisát. Ha lehet, még katasztrofálisabb vége lett. Viggo tőrbe csalt engem. Hanga valahogy kiszabadult, nem tudom, hogy, de a Sárkányszemet...Viggo ellopta. Ez körülbelül egy hónapja történt. Azóta nem láttuk sem Hangát, sem Dagurt, sőt még a sárkányvadászokat is alig. Azóta őket kutatjuk. Nem hagyhatjuk, hogy Viggonál maradjon a Szem. Már így is rossz belegondolni, milyen borzalmakra használhatta fel. Szóval, ez a történet... - fejezte be. Elképedve bámultam rá. Nem számítottam ilyen komoly dologra.

- Hű...skacok, sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem, én...

- Semmi baj - szakított félbe Hablaty. - Bíznunk kellett volna benned.

- És...hogy haladtok ezzel? - kérdeztem, hogy megtörjem kicsit a zavart csendet.

- Hát, nem valami jól - mondta Astrid. - Nézd, itt van ez a térkép! - mutatott az említett tárgyra. - Be van rajta jelölve minden hely, ahol a Szigetvilágban sárkányvadászokat láttak. Különös módon, a Szigetvilágon kívül, ahol eddig inkább tevékenykedtek, nem tűnnek fel mostanság. Aggódunk, mert egyre közelebb jönnek Hibbanthoz. Viggot és Rykert azóta sem láttuk - mondta kissé feszülten.
- Értem. srácok, én tényleg igazán sajnálom, hogy így viselkedtem! - szabadkoztam. - Túlreagáltam.
- Tényleg semmi gond, jobb így, hogy tudod - mondta Halvér. Egy darabig még zavartan üldögéltem a széken, a kis rémet simogattam az ölemben, és kerültem a szemkontaktust.
- Na, akkor ha minden tisztázódott, én mennék - szólalt meg hirtelen Takonypóc.
- Igen, ideje lenne menni - értett egyet Hablaty, és mindenki megindult kifelé, én meg követtem őket.

 Ezután már mindenki a dolgára indult, de én és Hablaty haza sétáltunk.
- Hablaty, figyelj, tudod... köszönöm - mondtam zavartan. - Jól esik, hogy bíztok bennem.
- Nem adtál okot, hogy ne tegyük - felelte.
- Jó, de akkor is... - makacskodtam.
- Nincs de! - vágott közbe. - Bízunk benned és kész - zárta le a témát. - Egyébként, hogy találkoztál ezzel a kisöreggel? - mondta, miközben a kis rémre pillantott, aki azóta sem szakadt el tőlem. Most éppen a vállamon pihent.
- Vele? Ó, hát abban nincs semmi különös. Menedéket kerestem éjszakára, ő meg ott volt. Kezdetben nem igen volt oda értem, de aztán megbékélt velem. Talán... jobban, mint kellett volna - nevettem el a végét.
- Tudod, ha akarod, megtarthatod - mondta, mire felcsillant a szemem.
- Tényleg? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Persze. Egy ilyen kis rém nem akkora nagy felelősség. Kicsit, mint egy macska. Mi általában levélhordásra használjuk őket - ecsetelte.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugráltam örömömben, mire a kis rettenetes rém felrepült a vállamról, és 2 másodperccel később dühösen fújtatva szállt vissza.
- Hupsz, bocsi - mondtam sajnálkozva, de az örömtől még mindig mosolyogva.
- Látom örülsz - mondta. - Na, szóval, szerintem kezdd azzal, hogy elnevezed! Ez nagyon fontos. Erősíti a bizalmat. - értetlenül néztem rá. - Te is jobban örülsz, ha Kledirnnek hívnak, mint, hogy emberkölyöknek, nem?
- Jogos - adtam neki igazat. Több szó nem esett közöttünk az úton. Nem is eshetett volna, mert én annyira a gondolataimba merültem, hogy ha Hablaty kavicsokat dobált volna hozzám, akkor sem tűnt volna fel. Gondolkodtam a sárkány nevén. Nézzük csak... rettenetes rém, sötétkék... Kékrém? - hülyeség. Cián? - nem is olyan árnyalatú. Kékség? - túl egyszerű. Miért is csak a kéken gondolkozok? Nem csak az alapján lehet elnevezni. Akkor nézzük a személyiségét. Nem sokat tudok még róla, de tudom, hogy kedves, aranyos, de ha valami nem tetszik neki, azt keményen kinyilvánítja. Jajj, ez alapján még nem lehet elnevezni! Akkor talán, nem is tudom... Öhm...
- Kledirn, vigyázz! - hallottam hirtelen, de túl későn, és a fejem már koppant is az ajtóba.
- Áú! - kiáltottam fel. - Hablaty, miért nem szóltál előbb? - kértem számon. A fiú pár méterre állt tőlem, és mikor látta, hogy nem lett komolyabb bajom, nevetésben tört ki. - Mi olyan vicces? - kérdeztem.
- Kíváncsi voltam, hogy feltűnik-e neked az ajtó - mondta, miután sikerült leállnia a nevetéssel.
- Ha-ha nagyon vicces - mondtam ironikusan.
- Bocsi - mondta. - De kicsit az - én csak megforgattam a szemeimet és követtem. Felmentünk Hablaty szobájába. A kis rém rögtön leugrott a vállamról, és felfeküdt az ágy támlájának a tetejére.
- Hát, úgy látszik, ő most alszik egyet - állapítottam meg. - Hova mész? - kérdeztem a sráctól, mivel észrevettem, hogy kivett valamit a szekrényéből, és indulni készül.
- Ma Astrid és én őrjáratozunk - magyarázta. - A mai nap még a tiéd, de holnap apám biztos szerez már neked valami munkát.
- Értem - válaszoltam. A srác sietve elhagyta a szobát, én pedig letelepedtem az ágyra. Továbbra is a sárkány nevén járt az eszem. Akkor esetleg valami sima név. Valami szép lánynév. Várjunk csak - gondoltam, miközben jobban szemügyre vettem a kissárkányt - Ez fiú! Akkor... ez a lehetőség is úszott. Hagyjuk, majd csak lesz valami - gondoltam keserűen, és elindultam, ki az utcára, hogy elfoglaljam magam valamivel. Alig tettem két lépést, mikor valaki leszólított. Mikor megfordultam, magával Pléhpofával találtam szembe magam.
- Hello, Kledrin! - üdvözölt, de megint rosszul mondta a nevemet.
- Igazából... - javítottam volna ki, de ő közbeszólt:
- Van egy kis feladatom számodra - mondta, mintha az előbb nem is hallott volna.
- Valóban? - kérdeztem, értelmesebb kérdés nem lévén.
- Igen. Küblinek és Pozdorjának, akik a mi fő halászaink, segítségre lenne szükségük. Azt mondták, egyedül nem tudják felhozni az élelemraktárba az összes halat, de mindenkinek van valami dolga, szóval én téged kérlek meg, hogy segíts nekik. Megtennéd? - kérdezte, de éreztem, hogy ez inkább kijelentés, mint kérdés.
- Persze - válaszoltam.
- Rendben - mondta, és már indult is tovább. - A kikötőben találod őket! - szólt még hátra a válla fölött, és már el is tűnt.

Rendben, akkor a kikötőben... - gondoltam, beletörődve a "szabadságvesztésbe". De... hol a kikötő? Hablaty ezt kihagyta az  idegenvezetésből. Na, ez érdekes lesz...