10. rész - Veszélyben

2 hét telt el. Nem történt sok minden. A srácok valami nyomra bukkantak, és rögtön el is indultak utána nézni. Tegnap érkeztek vissza. Hablaty mikor haza jött nagyon fáradtnak tűnt, így hagytam, de ha jól vettem ki a szavait, nem jártak sikerrel. Még mindig náluk vagyok, mert a vihar annyira fellazította a talajt, hogy még egy ideig nem tanácsos építkezni, még egy kis kunyhó felhúzása is veszélyes lehet. Nincs állandó munkám, ott segítek, ahol éppen tudok. Legtöbbet Bélhangos mellett segédkezem, de egész gyakran találkozom az A csapattal is. Ők védik a szigetet, és mikor Hablatyék hazajönnek, Sárkánypermet. A halászoknak is gyakran segítek, Kübli pedig nagyon hálás nekem a hálója megjavításáért. (Állítólag néha azzal henceg, hogy neki van a legszebb hálója a Szigetvilágban). Bajkeverő, nos hát, ő keveri a bajt. Igencsak rászolgál a nevére, szinte nem telik el nap, hogy ne zavarna be a munkámba, de azért én is munkába fogom őt. Ő hozza-viszi a leveleimet. Többnyire Hablatynak és Astridnak írtam, de Bajkeverővel üzenem meg az embereknek, ha esetleg késni fogok, vagy nem érek rá. Viszonylag sok a szabadidőm, előfordul, hogy egész nap nincs semmi dolgom. Pléhpofával nem találkozom gyakran, mivel egyfolytában dolga van. Egy törzsfő élete nem könnyű, ezzel tisztában voltam... Ami kissé zavar, hogy azóta sem sikerült tisztázni vele, hogy a nevem KledIRn és nem KledRIn, de már egészen hozzászoktam, hogy így hív.

Unottan néztem elébe a napnak. Egyenlőre nem volt semmi dolgom. Mire felkeltem, a törzsfő szokás szerint már elmont otthonról, de Hablaty még aludt. Nem csodáltam, tegnap elég későn vetődött haza. Lementem a földszintre, és aztán be a konyhába. Gyorsan elkészítettem a szokásos reggelimet, egy pisztrángot sütöttem meg. Időt spóroltam volna, ha a kis rémemmel süttettem volna meg, de tudtam, hogy rosszul járok, ha egy rossz természetű rettenetes rémet túl korán felkeltek. Keserű tapasztalat. Leültem az asztalhoz, és gyorsan elfogyasztottam a reggelimet. Támadt egy ötletem a napomra nézve, ami nem jöhet össze, ha nem lépek le hamar. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat egy nagyobb szütyőbe, ami még régen Hablatyé volt, de azt mondta, neki már nem kell. Igazán tetszett, a sziget címere díszítette, egy sárkányfog zárta, és egész sok minden elfért benne. Pakoltam magamnak enni-és innivalót, egy térképet, és némi sárkánygyökeret. Másra nem is volt szükségem.
- Te meg hova készülsz? - hallottam a kérdést, mikor már épp kifordultam volna az ajtón. Hablaty állt mögöttem, és várakozva tette keresztbe a karjait.
- Hát...ő...kirándulni - feleltem feszengve.
- Kirándulni? - kérdezte meglepetten. - Az erdőbe? - bólintottam. - Én nem tenném a helyedben. Még nem ismered elég jól az erdőt - mondta.
- Ugyan már, viszek térképet, és csak pár óráról van szó. Egyébként is, párszor már voltam az erdőben az elmúlt időszakban, szóval ismerem annyira, hogy ne tévedjek el - mondtam nyugodtan.
- Rendben, de remélem, ezúttal nem kell megmentenünk - mondta végül vállat rántva, és indult is a dolgára.
- Egyébként - szóltam vissza az ajtóból. - Ismerlek, hidd el, megtennéd a helyemben - mondtam mosolyogva, mire ő csak megforgatta a szemeit.
Kiléptem a házból és határozottan indultam az erdő felé. Volt egy út, amin minden nap végigmentem az elmúlt napokban, ha volt rá időm. Nem tudom, hogy miért pont arra mentem, de valahogy, máshol nem is volt kedvem. Mindig kicsit távolabb merészkedtem, egyre több és több szegletét megismerve az erdőnek. A térkép, amit hoztam, nem volt igazi, csak én próbáltam úgy-ahogy feljegyezni, merre jártam eddig, nehogy megint eltévedjek. Hamar az ösvényemhez értem, és már bele is vetettem magam az erdő sűrűjébe. Kényelmesen végigbaktattam a csapáson, közben a körülöttem lévő fenyőket figyelve. Imádtam ennek az erdőnek a hangulatát, ezt meghagyták a természetnek, nálunk pedig az ember nem tud 100 métert tenni az erdőben anélkül, hogy ne találna valami mesterséges építményt. Elmentem a szokásos helyemre, egy kis tisztásra. A hely körül egy apró patak hullámzott, de talán csak egy csermely volt. A nap megvilágította a teret, de volt egy körülbelül három méter széles rész, ahova a a fenyők hosszú árnyékot vetettek. Általában ide telepedtem le, és gyakran, egyszerűen csak néztem ki a fejemből. Néha nekiálltam rajzolni, általában a tájat, vagy ami éppen eszembe jutott, de néha az idetévedő állatokat is megörökítettem. Néhány szarvas járt ide, rettenetes rémek, de egyszer egy siklósárkány is ide jött inni. Ezúttal úgy döntöttem, rajzolok. Kinyitottam a rajzfüzetemet egy üres oldalon és hagytam, hogy a kezem irányítson, nem is figyeltem, mit rajzolok. Ezt a füzetet is Hablatytól kaptam, mit ne mondjak, jó sok fölösleges dolga van. Nagyon jól kijövünk egymással, az alatt a pár nap alatt, mikor még itt voltak is sokat lógtunk együtt. Egy ilyen alkalom után beszélni szerettem volna Astriddal, de ő elég furcsán viselkedett. Köszöntem neki, ő mormogott valami válasz félét, és aztán lelépett. Nem értettem a viselkedésének okát, de kezdtem sejteni, mi rejlik a háttérben. Felpillantottam a rajzomra. Eddig Fogatlant rajzoltam, de hirtelen megjelent a tisztáson egy sárkány. Egy gyönyörű szép siklósárkány volt, még nem teljesen kifejlett, kecses, a pikkelyei szinte már ragyogni látszottak, ahogy rájuk sütött a Nap. Nem foglalkozott velem, tisztes távolságra tőlem megközelítette a vízgyűjtőt, de a fél szemét rajtam tartotta. Lenyűgözött a látvány, ennél szebb siklót soha nem láttam. Gondoltam, nem hagyom veszni a lehetőséget, lapoztam a füzetemben és elkezdtem papírra vetni a sárkányt. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy a sárkány közelebb van. Nem foglalkoztam vele. Azonban, ahogy a rajz egyre kidolgozottabb lett, úgy araszolt hozzám egyre közelebb és közelebb a sárkány. Mikor már kezdett aggasztani, a szütyőmért nyúltam, hogy kivegyem belőle a sárkánygyökeret. A sikló felmordult a hirtelen mozdulat miatt, de aztán lenyugodott, mikor látta, hogy nem egy fegyvert húztam elő. Lassan felé nyújtottam a sárkánygyökeret, ő pedig kicsit megbátrodva jött oda hozzám, és kisvártatva el is vette a kezemből, én pedig megsimogattam. Úgy éreztem, túl könnyű dolgom volt. Jobban szemügyre vettem a példányt, és csak ekkor jöttem rá, hogy nagyon fiatal. Talán még akkora sem volt, mint én. Hirtelen lefeküdt mellém, és érdeklődve fürkészte a rajzomat, aztán rám nézett, majd vissza a papírra, majd újra rám. Rájöttem mire gondol, így sietve folytattam is a képet.

Órák teltek el. A sárkány végig itt maradt a közelben, én meg már legalább tíz féle helyzetben lerajzoltam már. Azt hittem, semmi sem fog történni továbbra sem, de hirtelen motozást hallottam egy bokorból. A sikló is felkapta a fejét, és a hang irányába fordult. Idegesen meredt a növényzet felé, és hirtelen felém fordult. A tekintete rémült volt, morgott valamit, és a fejével hevesen a másik irányba mutatott. Szavak nélkül is értettem mit akar. Veszélyt érez, és figyelmeztetett, hogy meneküljek. A következő pillanatban szárnyra kapott, és elmenekült. Gyorsan összeszedtem a cuccaim, és rohantam is volna messzire, mikor hirtelen megpillantottam egy szempárt a bozótban. Majd még egyet. És aztán egyre többet és többet láttam a rémisztő tekintetekből. Az egyik szempár gazdája kilépett a bokrok takarásából, én pedig szembetaláltam magam egy hatalmas, bivalyerősnek tűnő, vérszomjas tekintetű vadkannal. Megfagyott a vér az ereimben. Az agyam zakatolt, de egy gondolatot sem produkált. Láttam, hogy gonoszan megvillannak a fenevad szemei. Morgott valamit, mire kilépett a fák közül hat további, támadásra kész fajtársa, és lassan megindultak felém...