24. rész - Ostrom

 A teremben enyhén szólva nem uralkodott csend. Vagyis gondolom ezek a jó szavak rá, ha te csak a sarokból figyeled, ahogy mindenki más próbál megoldást találni egy közelgő problémára, és téged minimum fél órája észre se vettek. Tipikus. De legalább egy dologra jó: összeszedhetsz minden információt anélkül, hogy kiküldenének.

- Kled, most menj ki!

- Mi van?! - Ennyit erről.

- Mi megoldjuk, menjetek Sirinával a sziget túlsó felére addig - jött mellém Hablaty.

- Ha megoldjátok, miért kell elrejtőznünk? És ha olyan egyszerűen el tudjátok intézni, miért nem mehetünk veletek, és miért tanácskoztok itt vagy egy órája, míg azok a hajók egyre csak közelednek?

- Biztosra kell mennünk - mondta magabiztosan a srác. - Totál tuti biztosan menni fog.

- Háááát....

- Halvér!
- Te nem értesz egyet, Hal?
- Hááááááááát....
- Halvér... - szűrte a fogai közt Hablaty, és azzal a "Inkább ne szólj egy szót se" tekintettel nézett rá, amit általában az ikrekkel szemben szokott bevetni. Nem mintha akkor működne, de a kissé túlsúlyos fiúnak több esze volt.
- Robbantsuk fel őket! - jött ebben a pillanatban a javaslat a Thorston ikrek lány tagjától.
- Igen! Aztán robbantsuk fel őket megint, aztán...
- Skacok, ez nem segít! - mordult rájuk szinte egyszerre a Hofferson lány és Hablaty. Ha nem lett volna komoly a helyzet, nyomban elkezdtem volna "Óóóóóóó"-zni. Majd bepótolom.
- Pontosan hányan is vannak? - kérdeztem, próbálva valamit hozzá is tenni a beszélgetéshez. Nem mintha ez már nem hangzott volna el.
- Öt nagyobb hajó, és úgy tíz vitorlás. Ami különös.
- Miért is?
- Ilyeneket nem szoktak használni - válaszolt, és nem is tulajdonított neki több jelentőséget. Most. Látszott rajta, hogy sejt valamit a háttérben.
 Újra, az elmúlt órában sokadjára a térképet kezdte tanulmányozni.
- Összességében: a védelmünk elég erős egy nagyobb ostrom esetére, legalábbis, hogy lelassítsa őket annyira, hogy mi addig megsemmisítsük a hajóikat. Azonban most, míg mi ezzel foglalkoznánk, az ugyan gyengébb, de gyorsabb hajók ki tudnának kötni a szigeten... A vadászok új taktikához folyamodtak.
- Mit gondolsz mit tegyünk, Hablaty? - kérdezte Halvér.
Az éjfúrialovas egy darabig hallgatott. Láttam rajta, hogy vívódik, és ha minden pillanattal nem fogyna az idő, még sokkal tovább gondolkodna, hogy a lehető legbiztonságosabb tervet eszelhesse ki. De nem volt idő, ezt ő is tudta. Hirtelen az asztal közelebb eső sarkáról felvett egy apró szénceruzát, és gyakorlatias kézzel három különböző, egymástól viszonylag távol lévő őrtornyot jelölt be.
- Én itt leszek, Astrid, te és az ikrek keletre mentek, Takony és Hal nyugatra. Megpróbáljuk még azelőtt meggyengíteni őket, hogy elérnék a szigetet. Én Fogatlannal elintézem a legtöbb kisebb hajót, míg ti meggyengítitek a főhajókat, hogy ne legyenek védve.
 A csapat egy darabig hallgatott. Nem volt a legfurfangosabb terv, de jónak tűnt.
- Rendben - törte meg a csendet végül Fafej. - Szóóóóval támadunk, és reménykedünk, hogy senkit sem talál el egy háló és lesz belőle cápaeledel?
- Lényegében... igen.
- Oh, remek. Remélem téged esznek meg előbb! - nézett ikertestvérére, mire egy sisakbakólintást kapott válaszul.
- Áú! Csináld megint!
- Azt hiszem ideje menni - tolta el őket egymástól, majd a kijárat felé.
- És... én? - néztem utánuk, mikor már a legtöbben sárkányhátra szálltak.
- Te itt maradsz.
- De hisz...
- Nincs de! - mondta Hablaty komolyabban, mire behúztam a nyakam. - Itt maradsz.
Egy ideig csak meredtünk egymásra, majd beláttam, hogy ellene nincs esélyem küzdeni. És nem is lenne túl okos dolog tőlem.
- Jó.
- Várjatok, még valami! - ugrott le Fa Töff nyakáról. - Kled, rád kell bíznom egy nagyon fontos feladatot! - állt meg előttem.
- Öhm... i-igen...?
- Ígérd meg, hogy minden erőddel azon leszel, hogy teljesítsd a küldetést, amit most rád ruházok!
 Csak néztem rá, nagyokat pislogva. Aztán fél perc után rájöttem, hogy komolyan beszél.
- I-igen... igen.
 Ekkor végigmért, majd ünnepélyes előhúzta a háta mögül... Csirkét.
- Az életeddel felelsz érte - mondta, ahogy a kezembe nyomta, majd visszaszállt sárkányára. - FIGYELLEK! - hallottam még, mielőtt a csapat eltűnt a szemem elől.
 Elgondolkodva meredtem magam elé. Nem akartam ismét szembe menni az utasításokkal, szóval elfogadtam, hogy ebből most kimaradok. Sárkányomra néztem, aki mindeddig semmivel sem törődve húzta a sárkánybőrt a szemben lévő sarokban. Jó neki...
 Letettem a szárnyast az asztalra, és lehajoltam a szintjére.
- Hát Csirke... úgy tűnik kettesben maradtunk.
- Paaaaak!

*Hablaty szemszöge*

 Már mindenki elfoglalta a posztját, mikor Fogatlannal leszálltunk egy magas fa kiemelkedő, de sűrű levelekkel rejtett ágán. Pillanatok alatt ideérhettünk volna, de fontosnak tartottam, hogy gyorsan tegyek még egy utolsó ellenőrzést a hajókat illetően. Lassan közeledtek. Szokatlanul lassan. Az ember azt nézné ki Viggo-ból, Rykerből, még ha nincsenek is itt (ami több, mint valószínű), hogy az embereik minél hamarabb lecsapnak ránk. Ehelyett úgy viselkedtek, mint a keselyűk. Vártak, hogy lecsaphassanak a könnyű prédára. Valószínűleg túl újak voltak, hogy tudják, kikkel is kezdtek.
 Fogatlan morgása szabadított ki a gondolataim fogságából. Egyértelmű érzelmekkel figyelte a közeledő hajókat.
- Semmi baj, pajti - paskoltam meg a nyakát. - Tudod, ésszel harcolunk, nem haraggal. Azt csak végső esetben vesd be! - mosolyogtam rá, ahogy felnézett.

*Kledirn szemszöge*

 A többiek minden bizonnyal már harcoltak, vagy harckészültségben álltak. Én? Én megpróbáltam lefoglalni egy hiperaktív csirkét, és megakadályozni, hogy a nem éppen türelméről híres sárkányom megegye az előbbit. Jó kis program, ugye?

- CSIRKE! Nem érted, hogy nem mehetsz Fafej után? Megmondta, hogy most itt kell maradnod! - ismételtem ki tudja hányadjára, mikor ismét megakadályoztam a szárnyas egy szökési akcióját.

- Paaaaaak!!!

- Még mindig nem tudok csirkéül! - válaszoltam vissza. Egek, inkább ugranék önként a vadászok közé...

 Oldalra pillantottam, Sirina azonban csak feküdt a sarokban, farkát a feje elé téve, ezzel jelezve, hogy rá aztán ne számítsak. Ilyenkor annyira tudom imádni ezt a szárnyas villámhárítót.

 Óvatosan letettem a madarat a klubház asztalára, miután szereztem pár magot a raktárból, amiket aztán leszórtam elé. Fogalmam sem volt, mi az, de a zsák fölött lévő "EZ CSAKIS CSIRKE TULAJDONA, HA MEGESZED ÖRÖK ÉLETEDRE ÜLDÖZNI FOG KOTKODÁLÓ HARAGJA" felirat alapján úgy véltem, ártani nem árthat.

 Láttam, hogy ezzel egy darabig ellesz, így letelepedtem a sárkányom mellé és hátra hajtottam a fejem, a szárnyán pihentetve azt. Szerettem volna kimenni és segíteni nekik, és tudtam, hogy Siri szintén inkább belevetné magát a harcba, minthogy lustálkodjon. Az csak állandó második opció volt a napirendjében.

 Talán öt perc telhetett el, mikor ismét meghallottam Csirke hangját. Morogva feltápászkodtam, és visszaballagtam a csőszködésem áldozatához. A madár fel-alá járkált, miközben időnként frusztráltan kotkodálni kezdett.

- Bocsi, én aztán ki ne megyek még egy adagért, Fafej a végén megvádolna, hogy elhizlallak - szögeztem le rögtön karba tett kezekkel. A szárnyas rám nézett. Oldalra döntötte a fejét, és úgy nézett rám, mint egy elmebajosra.

- Hé, ne nézz így! Nem vagyok én a gazdád!

- Pak.

- Most meg mi van?

- Paaak!

- Mégis mi a sárkánypikkelyes káposztát akarsz?!

- PAAAK!!!!

- MI VAN MÁR?!

- PAAAAAAAAAK!!!!! - ezzel leugrott az asztalról, egy pillanat alatt a bejárat előtt termett, és kinézett. - Pak!

 Néhány pillanatig nagyokat pislogtam, majd követtem a madarat. Ha elhagynám, szerintem azt nem élném túl.

 Csirke egy bizonyos irányba nézett vagy egy perce. Annyira unatkoztam, hogy követtem a tekintetét. Ugyan mit nézhet egy csirkeaggyal rendelkező... nos, csirke?

- Na mégis mi olyan érdekes odale... - a szó megakadt a torkomon. Arra számítottam, hogy valami állatot néz, ételt érez, vagy csak egyszerűen bámul kifelé. Nem arra, amit láttam.

 Vagy egy tucat ember volt lent, egyik kezükben valamilyen fegyver, a másikban mindegyiküknek fáklya. Égő fáklya. Felnéztem. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha sötétedni akarna.

 Elnéztem abba az irányba, amerről a hajókat is láttuk közeledni. A csata javában folyt már, és ahogy kivettem, a lovasok álltak nyerésre, nem is nagyon kellett erőlködniük. Elterelés. Azt hiszik, frontálisan támadnak és akarnak kikötni, miközben a többi vadász hátulról támad. Nem is elfoglalni akarják a helyet, hanem a földdel egyenlővé tenni. Fel akarják gyújtani a tábort...
 Ebben a pillanatban láttam, ahogy az egyikük eldobja a fáklyáját, bele az avarba. A lángok hamar a magasba csaptak, de szerencsére semmi sem volt a közelükben néhány fán kívül, amikre átterjedhettek. Próbálgatták a terepet. És tudtam, hogy nem fognak sokáig tétlenkedni.
 Léptek zaja csapta meg a fülem. Hátranéztem, de sárkányom még mindig húzta a sárkánybőrt, legalábbis próbálta. Rosszat sejtve mentem még közelebb a peremhez, hogy lenézzek. Egy vadász épp alattunk sétált el. Nem volt nála fáklya, csupán egy hosszú, de egykezes kard a kezében, néhány tőr pedig az övén pihent. Gyorsan, viszont a lehető leghalkabban húzódtam hátrébb. Csirke rám emelte apró szemeit.
- Jól van, okosabb vagy, mint hittem - mondtam fojtott hangon, miközben még tovább hátráltam, míg el nem értem Sirinát. Megpaskoltam a fejét, az ujjamat pedig a szám elő tettem, próbálva üzenve neki, hogy bármennyire elégedetlen a felkeltés miatt, lehetőleg ne adjon most hangot ennek. Egy pillanatig féltem, hogy ez nem sikerül, azonban a következő pillanatban láttam a szemeiben, hogy ő is szagot fogott. Érzi a betolakodókat. Bármi parancs nélkül követett, ezúttal együtt sétáltunk vissza a klubház kijáratához. Egyből morogni kezdett a férfit meglátva, de egy tekintetből értett: most muszáj lesz gondolkodnunk. Alaposan körbenéztem, már amennyire ezt feltűnés nélkül megtehettem. Idefent nem voltak sokan, talán négy-öt ember, és elég távol egymástól. Biztos csak felderítők.
- Veszélyes lenne megtámadni őket. Ha jól látom nincs náluk háló vagy bármi lőfegyver, de egy rossz lépés és lángokban állhat az egész tábor.
 A távolból is láttam, ahogy egy kis raktárra nevetve dobnak egy fáklyát, ami után a tűz perzselő csóvái másodpercek alatt a magasba szöktek.
- Méghozzá gyorsan...

 Hangtalanul emelkedtünk a magasba, próbálva minél hamarabb magunk mögött hagyni a klubházat, és az akörül lézengő vadászokat. Nem mehettünk rögtön Hablatyék után, hisz... le kellett raknom még valahol ezt a kotkodáló harci kopót. Az erdőben, kicsit mélyebben a fák között szálltunk le, ami még nem volt annyira messze a tábortól, de elég biztonságosnak ítéltem. Gyorsan leugrottam a hátasomról és egy közeli sziklához mentem, ami elé letettem a madarat.
- Na rendben. Maradj itt, el ne mozdulj, mert különben Fafej megöl, értve vagyok? - kérdeztem teljesen komoly hangon.
- Pak!
- Rendben, ezt igennek veszem - mondtam, azzal megfordultam, hogy visszaszálljak a nyeregbe. - Figyellek!

- Oh, én nem a csirke miatt aggódnék a helyedben,  kicsi lány.

Azonnal megperdültem. Egy nem éppen bizalomgerjesztő képű férfi állt mögöttem, akiről a ruházata egyértelműen elárulta, hogy sárkányvadász. Sirina rögtön morogni kezdett rá, én pedig gyorsan felmértem a terepet, miközben egyik kezemet rátéve próbáltam nyugtatni. Nem sokat ért, de legalább további ellenséget nem találtam. Legalábbis látható közelségben.

- Mit akarsz? - Ostoba és fölösleges kérdés volt, de valamivel húznom kellett az időt, míg kitalálom, mit csináljak. Ha pedig minden kötél szakad, Siri kicsit felrázza. Egyetlen vadásszal nem lehet gond.

- Szerintem egyértelmű, kislány - tett egy óvatos lépést felém. A sárkány támadásától tartott, engem láthatóan nem tekintett ellenfélnek. Nem volt nálam semmi, nála pedig egy igencsak élesnek tűnő kard, és még pont láttam a tegezt, amiről már tudtam, hogy olyan nyilakat rejt, melyek képesek hosszú órákra kiütni a sárkányokat.

- Nem, nem az, megmondaná? - kérdeztem, bár nem is figyeltem, mit mond, csak a mozdulatait. A sárkány és vadász között álltam, szóval ha megmozdulok, mindkettejüknek lehetősége nyílik támadni. Azonban éreztem a férfi apró mozdulatain, hogy képes egy pillanat alatt előkapni és felajzani a fegyvert, és ha már kilövi a nyilat, mindegy, Sirina eltalálja-e vagy sem. Remek.

 A férfi kivárt, tett még egy lépést.

- A sárkányodat, kislány. Szép summát kapok érte, ezért ha ideadod, és gondoskodsz róla, hogy viselkedjen, téged talán elengedlek - mondtam csábosnak szánt vigyorral. Nekem hányingerem lett tőle. 

- Viselkedjen? Sajnálom, sárkánylovas vagyok, nem csodatévő.

- Márpedig muszáj lesz. Mondjuk ha nem tudod, a bőre is biztos sokat ér az északi piacokon...

Sirina majdnem kilépett a takarásomból, de szerencsére időben észrevettem, és vele együtt léptem. Nem fogom hagyni, hogy akár csak órákra is, de egy vadász elvegye tőlem a sárkányomat. Azt pedig főleg nem, hogy ártson neki.

- Azt hiszed, hogy elbírnál velünk? - vetettem oda.

 Ő célra tartotta az íjat. 

- Te két másodperc után sehol sem lennél, az óriás villámokádó gyíkod pedig nem az egyetlen pikkelyes, akivel már volt szerencsém. Tehát... átadod a sárkányt MOST, vagy szándékozol az ő sorsára jutni?

- Már meg is válaszoltad a kérdésed.
- Ez esetben... - mondta, és ezzel megindult felénk. - Ez nem fog tetszeniiiii ÁHHH...!!!
 Lefagytam. Már készültem, hogy mivel nincs más lehetőség, átadjam sárkányomnak a helyzet megoldását, de a segítség roppant váratlan módon jött. Méghozzá a pár perce letett csirke által, aki abban a pillanatban felugrott a férfira, és ott csípte és karmolta, ahol érte.
 Miután felfogtam, hogy mi történik, odafutottam az összezavarodott vadászhoz, próbálva kikapni a kezéből az íjat, ami a ránk fogott nyílvesszőt már ki is lőtte, szerencsére célt tévesztve, azonban amilyen idegesen próbálta lerázni magáról a szárnyast, láttam, hogy legfeljebb csak én magam sérülnék meg közben. Mindeközben Csirke azonban már a fején volt, így mivel a karjaival már nem felém csapkodott, ugyan nem könnyen, de ki tudtam húzni a kardot a hüvelyéből. Ezzel a mozdulatommal pedig teljesen elvettem az egyensúlyát a már amúgy sem stabil lábakon álló embertől, aki így egy pillanattal később hangosan koppanva érkezett a földre.
 Pár pillanatig vártam, majd a karddal a kezemben óvatosan odasétáltam és letérdeltem mellé. Csirke csak állt mellette, majd mikor odaértem, büszkén kihúzta magát. A férfinek nem volt semmi baja, csak beverte a fejét.
- Jól van... - szóltam a madárhoz. - Azt hiszem nem akarok az ellenséged lenni...
- Paaaaak!
- És szerintem megleszel védelem nélkül is... de azért rejtőzz el, és várj meg. Ha a gazdád is olyan halálos, mint te...
 Ezzel, még mindig lesokkolva visszaszálltam a nyeregbe, a kardot a kezemben fogtam, Siri pedig egyből a magasba emelkedett, majd mikor kellő magasába kapaszkodott az égnek, elindult visszafelé.
- Te végig tudtad, hogy erre készül, igaz?
 A tekintete egyetlen dolgot tükrözött: Nem vagyok hülye.
- Én is szeretlek - forgattam a szemem, majd abban a pillanatban megláttam a fekete árnyat és lovasát.

- Hablaty! - kiáltottam oda, nem érdekelve, hogy egy másodperccel később már egymás mellett lebegtünk.
- Kled? Te meg mégis mit...
- Ez az egész elterelés, nem terveznek semmit az új hajókkal, csak azokkal amiket nem láttatok.
- Hogy... mi? - kérdezte takarásba repülve, hogy addig is, bármilyen távol voltunk jelenleg, nehogy eltalálhasson minket valami.
- Hátulról jöttek. Nem elkapni akarnak titeket, vagy elfoglalni a tábort. El akarják pusztítani!
 A fiú láthatóan meglepődött, kellett egy kis idő, míg összeszedte a gondolatait.
- Hányan vannak? Mit láttál pontosan?
- Nem tudom, hányan vannak, talán egy tucatnyian, de... mikor legutóbb láttam őket, még csak felmérték a terepet, gondolom, hogy minden kijáratot és menekülőutat ismerjenek.
- Mégis miért tennék ezt? - Látszódott rajta, hogy rosszat sejt.
- Mert fel akarják gyújtani az egész tábort...
 Hablaty lefagyott. Láttam az arcán átfutó dühöt, a félelmet, hogy veszélyben érzi az otthonát, mielőtt vissza nem tért és meg nem szilárdította a megszokott nyugodtsága és hidegvére.
- Hívd ide Astridot, aztán vonulj fedezékbe! - adta ki a parancsot, azzal kirepültek, hogy amíg várnak addig is gyengítsék az ellenséget. Szinte azonnal meghallottam, ahogy egy hajó léket kap.
- Hallottad, irány Astrid! - paskoltam meg sárkányom fejét, és elrepültem az ellenkező irányba, ahonnan még messziről is látszódott a sárkánytűz.

 Szinte azonnal megtaláltam a csapatot, akik nem is olyan távol osztották az égi, lángoló áldást. Ha nem lettek volna az állandó veszélyt jelentő bólák és láncok, amik időről időre a levegőbe emelkedtek, esélyük se lett volna a lentieknek. Így azonban nekik is, bár gyakorlottak voltak, nehéz volt úgy menőverezniük, hogy ne találják el őket. Nekünk pedig szinte lehetetlen, hisz amint megláttak minket az égen, nem kevesen vettek célba, így csaknem lerántottak minket az égből.
- Kledirn? - nézett rám meglepődve a szőke lány, miután ő és Viharbogár felgyújtottak egy vitorlát, ami szinte azonnal megsemmisült.
- Hosszú sztori - válaszoltam, kikerülve az egyik felénk repülő csapdát. - Hablaty keres, nincs messze!
- Látom, indulok! - Ezzel el is húzott mellettünk. Abban a pillanatban, hogy elnéztem a többiek felé, láttam, hogy az ikrek felé több irányból is nyílvesszők repülnek, és azzal, ha kihátrálnak az egyik elöl, belerepülnek a többibe.
 Sirina szinte azonnal reagált, egyetlen lövéssel elégette azokat a nyilakat, amiket a srácok nem tudtak kikerülni. Ebben a pillanatban hátrafordultak.
- Hé, te meg mit csinálsz itt? - kérdezte Kőfej.
- Öhm... megmentem a hátsótokat?
- Minket megmenteni? Chh, ne aggódj, majd mi megvédünk téged, mivel a Thorstonok nagyon hősiesek!
- Kivéve, ha a saját bőrüket kell mentsék - tette hozzá a nővére.
- Vagy, ha nincs kedvük hősieskedni.
- Vagy, ha anya éppen csinált... - ekkor a sárkány félrekapta a fejét egy elsuhanó nyíltól - .... hé! Senki nem szentségtelenítheti meg anya főztjét!
 Hátrébb húzódtunk, ahogy ők is eltűntek mellőlünk. Pár hajóra rálőttünk, de túlságosan sokat kellett manővereznünk a zuhanás elkerülése miatt.
- Kledirn, mit művelsz itt? - kérdezte Halvér, mikor véletlenszerű feladatként választva fedeztem őket, amíg Bütyök lávabombával támadt egy nagyobb hajót. - Biztos vagyok benne, hogy azt mondta Hablaty, hogy maradj a klubházban.
- Öhm... változott a terv - Ezzel gyakorlatilag nem hazudtam. - Segíthetek valamit? - kérdeztem, mikor az előbbi hajó megdőlt.
 Halvér felsóhajtott.
- Ha már itt vagy, csináld, amit az előbb, és fedezd a többieket!
- Értettem, kapitány! - repültem tovább, közben folyamatosan kerülgetve a hajókról felénk érkező fegyvereket és csapdákat, míg el nem értünk Takonyhoz.
- Minden rendben?
- Naná, hogy minden rendben, hisz én vagyok Takonyp...
- Jó, jó, kell segítség? - szakítottam félbe.
- Öhm... nem, nem kell segítség egyedül is teljesen ÁHH!
 Ha Kampó nem reagál időben, Takonypóc felcsaphatott volna sünnek.
- Na jó, talán jól jönne egy kis erősítés... - mondta, ezzel visszarepült a hajók közelébe, mire én csak szemforgatva követtem.
 Szinte minden hajón volt valami sérülés, azonban még mindig figyelnünk kellett minden egyes mozdulatunkra. A többiek odafentről segítettek, míg mi lent eltereltük a figyelmüket. Éppen egy hajó felperzselésén ügyködtünk, mikor a fedélközből kirontott valaki, és azonnal használta az íját. Siri csak úgy kerülhette el, hogy bármelyikünket eltaláljon, hogy hihetetlen sebességgel pördült egyet, így a nyíl elsuhant mellettünk, azonban engem ez hirtelen ért, és mielőtt reagálhattam volna, lefordultam a nyeregből.
 Néhány métert zuhantam, egyenesen az egyik hajóra, ami még éppen teljesen ép volt. A kardom zuhanás közben kicsúszott a kezemből, és elsüllyedt a mélyben. Néhány hordó mögé estem, aminek örültem, hisz a fájdalomtól egy ideig nem tudtam felkelni. Mikor sikerült összeszednem magam, nyöszörögve felültem, és szétnéztem. Az emberek, nyilván a csatazaj miatt nem vettek észre, azonban ahogy a másik irányba néztem, láttam, hogy a sárkányom és a Szörnyen Nagy és lovasa aggódva repkednek a közelben. Sirina egyszer majdnem iderepült, de ezzel egy háló csaknem súrolta. Láttam rajta, hogy kezd egyre idegesebb lenni.
Menjetek - tátogtam, és a kezemmel is próbáltam mutogatni nekik. Ha nem tudnak idejönni, de maradnak, az csak gyanús lenne. Láttam a srácon a tétovázást, a sárkányomon pedig, hogy semmi áron nem hajlandó elmenni, de még egyszer rájuk szóltam, ugyan nyomatékosabban, de kiabálni nem mertem. Végül nagy nehezen, de beletörődtek, hogy nem segíthetnek, így tovább támadták a többi hajót. Egyértelműen láttam, hogy a közelben maradnak.
 Nem tudtam, mit csináljak, így egy darabig meghúztam magamat a hordók takarásában, de mikor már kezdett elegem lenni a tétlenkedésből, óvatosan kilestem oldalra. Mindenki a támadással volt elfoglalva a fedélzeten, de szöget ütött a fejembe valami. Ha ennyire nem állnak jól, hogyhogy van, vagy akár csak volt, aki még a hajó belsejében pihenget? A kíváncsiságom hamar eluralkodott rajtam, így mikor mindenki egy bizonyos oldalon volt, sietve előlopakodtam, és mielőtt bárkinek feltűnt volna, az előbbi ajtón keresztül leosontam a hajótestbe. Szerencsémre senkivel nem találkoztam, így elkerültem, hogy már az első pillanatban leleplezzem magam. Ettől függetlenül minden sarkon a lehető legóvatosabban körülnéztem, hisz tudtam, hogy ha elkapnak, nekem kampec.
 Egyszer épp, mikor befordultam jött ki a másik oldalon két vadász, és csupán annak köszönhetem, hogy el tudtam rejtőzni, hogy hevesen vitatkoztak valamiről, és nem felém figyeltek.
- Valahogy kivágjuk magunkat innen, aztán irány a tábor!
- Nem mehetünk el! Megfutamodsz a csatától?
 Néhány méterre tőlem álltak meg, de így legalább jól hallottam őket. Odakintről azonban halkan, de robbanások hangja hallatszódott. A hajó egy pillanatra megremegett.
- Nem mintha nem lenne kedvem egy rakás tűzokádó óriásgyík által meghalni, de a levelet el kell juttatnunk a többiekhez!
- Ugyan már! Viggo már tudja, a hír pedig terjed, mint a ragály, nem kell az a nyomorult levél.
- Rajta van a pecsét, ami bizonyítja, hogy igazi. Szerinted ha Viggo megtudja, hogy elhagytuk, nem fog sárkányeledelnek használni?
 Némi csend állt be. A másik nyilván mérlegelte, amit a másik mondott.
- Legfeljebb téged. Téged bíztak meg vele, de ennek a hajónak én vagyok a kapitánya - zárta le a témát, és elindult ki a fedélzetre. Mikor elhaladt mellettem, beljebb húzódtam az árnyékban.
- Oh, hogy a... - ment utána a másik.
 Nem sokára mindkettejük lépteinek hangja elhalt a folyosókon. Nagyot sóhajtva léptem ki a rejtekhelyemről, amiről jól tudtam, hogy ha csak oldalra néztek volna leleplez. Bármennyire is aggódnom kellett volna a bőrömért, a beszélgetésén gondolkodtam. Valami levél, amit el kell juttatniuk valahova... és nagyon fontos. Egyetlen dolog jutott eszembe: ha ez a valami olyan fontos, valószínűleg a kapitányi kabinban van. Azonnal keresni kezdtem a helyiséget, az előbbinél is óvatosabban, de úgy tűnt, hogy már mindenki odakint van. A csata zajai halkan még mindig beszűrődtek.
 Néhány folyosón kellett átvágnom, mire megtaláltam a keresett kabint. Vagyis úgy sejtettem. Ennek volt a legdíszesebb eddig az ajtaja, és úgy tűnt, erősebb is a többinél. Lenéztem a kulcslyukra. Zárva volt, de nem hajtották be kattanásig, mikor bezárták, így elég volt egyszerűen kinyitnom.
 Mikor benéztem, láttam, hogy nincs túlzottan túlcsicsázva a helyiség, ezért egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy tévedtem, de aztán végül mégis beljebb léptem. Volt bent egy nagy asztal, amin azonnal felfedeztem a támadás tervét. Alaposan végigtanulmányoztam, de nem volt rajta olyan, amit már nem tudnék. Egyszerű terv volt, de okos. A falon térképek, két oldalt egy-egy szekrény, egy kis ágy a sarokban, a bejárattal szemben pedig egy koponya felakasztva, amitől inkább elfordítottam a fejem. Odamentem az egyik szekrényhez, és elkezdtem feltúrni. Alig volt benne valami, levélnek sem volt nyoma. Megpróbáltam ugyanezt a másikkal, majd az ággyal, sőt, a térképek mögé is benéztem, de semmi. Nagy nehezen rávettem magam, és a koponyát is megnéztem. Nem kaptam semmit undoron kívül.
- Oh, hogy az istenek... - kezdtem volna szitkozódni, de ebben a pillanatban óriási robaj támadt. Előbb fogtam fel, hogy ez egy robbanás volt, minthogy a szobában minden mozogni kezdett, és a legtöbb tárgy óriási lárma közepette feldőlt. Kicsin múlt, hogy a nehéz szekrény ne dőljön rám, bár így is nekicsapódtam a falnak. Megfordult a világ, de szerencsére nem ütöttem meg a fejem annyira, hogy a fájdalmon kívül más bajom essen. Morogva mentem vissza az ajtóhoz. Bármilyen levélről is van szó, az nincs itt - gondoltam, kezemet az ajtóra téve, hogy kilépjek rajta. Azonban az nem mozdult. Erősebben meglöktem, de semmi. Amint lenéztem, éreztem, hogy azonnal megugrik a szívem. Az előbbitől az ajtó becsukódott. És rákattant a zár.
 A beállt csendben tisztán hallatszódott a fentről jövő hirtelen, az előbbinél is nagyobb hangzavar. De az oldalról jövő, erőteljes zúgást még jobban hallottam. Léket kaptunk.
 Ott ragadtam egy süllyedő hajón, egy bezárt ajtó mögött.