12. rész - Sárkánykönyv

 Pár perc múlva megérkezett Hablaty és Fogatlan Gothival. A gyógyító mindenkit kiparancsolt a helyiségből, csak Halvért engedte segédkezni mellette. Idegesen járkáltam fel-alá, miközben fél füllel hallottam, hogy Astrid Hablatyot is tájékoztatja a fejleményekről. Pár percig sikerült a viselkedésüknek elterelnie a gondolataimat a sárkányról, de az kisvártatva újra visszakúszott a középpontba, és folytattam az idegőrlő várakozást. Körülbelül 15 perce volt az öregasszony az arénában, mikor végre megpillantottam kilépő alakját az aréna bejáratában. Az ő arcáról nem tudtam leolvasni, mi a helyzet, de amint megpillantottam a vén mögött lépdelő Halvért, rögtön rosszat sejtettem. Lehajtott fejjel ballagott ki, és az arca is eléggé elgyötörtnek tűnt.
- Mi a helyzet? - érdeklődte rögtön Hablaty.
- Nagyon rossz bőrben van - válaszolta. - Nem tudom, hogy szerezte ezeket a sérüléseket, de nagyon súlyosak. És nem csak frissek vannak, van olyan is, ami már több hetes is megvan. Ráadásul úgy néz ki, a nyilak helye elfertőződött.
- Vadkanok - szólaltam meg halkan, mire mindenki felém kapta a tekintetét. - V-vadkanok támadtak meg az erdőben. É-és ő megmentett.
- Értem - mondta Halvér pár másodperc döbbent csend után, majd a többiekhez fordult. - Srácok, ha ez igaz... ez a sárkány ilyen sérülésekkel nem juthatott messzire, kész csoda, hogy repülni tudott, már ha tudott.
- Igazad van, Halfej - mondta Takonypóc. - Ha a vadászok ilyen közel jöttek...ezt nem hagyhatjuk annyiban. Egy Jorgensonnal senki sem szórakozhat! - kiáltotta felindultan.
- Skacok, nyugi! - csitította őket Hablaty. - Egyenlőre törődjünk a jelenlegi problémával! Halvér, mennyi esélye van a sárkánynak? - Gothi elkezdett valami furcsa jeleket rajzolni a homokba.
- Gothi azt mondja, hogy még nem tud biztosat mondani. Most elláttuk, de nem hiszem, hogy ha magához tér, hagyja magát - fordított fejcsóválva Halvér.
- Ugye megtesztek érte mindent? - kérdeztem hirtelen ijedten.
- Persze! - vágták rá kórusban, szinte sértetten. Aprót bólintottam. A többiek beszéltek még egy ideig a javasasszonnyal, én pedig félre húzódtam egy időre. Valahol legbelül bűntudatom volt, hiszen ha nem megyek ki az erdőbe, lehet, hogy az ölvész sem sérült volna meg. Habár, ki tudja, meddig húzta volna a korábbi sebeivel. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, felpillantva pedig Astrid kék szemeit láttam.
- Gyere, most már ideje mennünk - mondta vigasztalón. A hangjából úgy vettem ki, hogy azt hiszi, még a támadás hatása alatt vagyok, holott egyáltalán nem. Igazából, én magam sem tudtam, mi bajom van. Aggódtam a sárkány miatt, ez kétségtelen, de volt itt valami más is...

 Lassan haza ballagtam. Reméltem, hogy ezen a napon már senki sem kéri a segítségem. Nem éreztem úgy, mintha ma még tudnék csinálni bármi értelmeset. Azt terveztem, hogy elnyúlok az ágyamon és egész nap nem csinálok semmit, legfeljebb Bajkeverővel foglalkozok egy kicsit. Komótosan haladtam a főnöki ház felé, továbbra is a gondolataimba mélyedve. Gyalog elég messze van az aréna, úgy fél órányira, de szerintem nekem 1 órára is sikerült elnyújtanom ezt az időt. A házban természetesen nem találtam senkit, Pléhpofa szokás szerint járja a falut, Hablaty meg... ő is mindig el van valahol. Azaz, majdnem nem találtam senkit, mert alig csuktam be magam után az ajtót, máris egy sértődött rettenetes rémet találtam közvetlenül az arcomban. Igen, szokása az emberek magánszférájának megsértése. Úgy nézett rám, hogy szavak nélkül is tisztán értettem, mire gondol: Mégis hogy gondoltad, hogy itt hagysz engem egész nap?
- Nyugi kishaver! - nyugtattam. Mikor továbbra is dühösen meredt rám, megmutattam neki a karom. - Nem éppen volt jó napom - grimaszoltam. Bajkeverőnek kidülledtek a szemei, ahogy a karomra nézett, amin elég sok karmolás és vágás éktelenkedett, egy pillanat múlva pedig lehajtotta a fejét, és bocsánatkérően nyalogatta a karom. Nem igazán segített, ahogy a kissé érdes nyelvét végighúzta a sebeimen, de hagytam, nehogy rosszul essen neki, ha ellenkezem.
A nap hátralévő részében nem igazán csináltam semmi különöset. Annyit csináltam, hogy kimostam a sebeket és megcsináltam a vacsorát. Nem vagyok egy konyhatündér, de szerencsére elég egyhangú a koszt, szinte mindig hal, aminek az elkészítésével még elboldogulok. Itt is van egy hordó, amiben a halakat tartják, csak ezek még nincsenek kifilézve. Lehet az irgalmatlanok furcsák, de otthon mindig ki volt már filézve a hal, így csak megsütni kellett. Otthon... Egyre furcsább ez a szó. Egyre többször, mikor maghallom ezt a szót, Hibbant jut eszembe. Az Irgalmatlan-sziget pedig kezd olyan lenni, mintha nem is lett volna. Magamnak egy sügért választottam, Hablatynak egy laposhalat*, mivel tudom, hogy szereti, Pléhpofának pedig szedtem egy kicsit mindenből, a nagyobb fajtákból. Nagy nehezen, de kifiléztem őket. Nem szoktam még hozzá a látványhoz. Hablaty és az én adagomat megsüttettem Bajkeverővel, Pléhpofáét pedig a kandalló fölött kezdtem sütni. Tudtam, hogy legfeljebb egy szörnyennagy rémségnek van annyi tüze, hogy Pléhpofa vacsoráját megsüsse. A nap már lassan nyugovóra tért, így miután végeztem, egyszerűen félretettem az ételt, és vártam. Egy darabig ültem az asztalnál, aztán gondoltam, elfoglalom magam. Hablaty megengedte, hogy ha rajzolni akarok, vagy éppen levelet írni, akkor használhatom a pergamenjeit. Gyorsan fel is mentem a szobába, és kinyitottam a fiú szekrényét. A papírosok legalul voltak, szokás szerint. Leguggoltam a földre, és kihúztam egyet. Vagyis húztam volna, azonban az nem akart kijönni. Nem tudom, hogy, de sikerült úgy behelyezni őket a szekrénybe, hogy nem fértek ki. Erősen megrántottam, de az nem akart kijönni a helyéről. Nekiveselkedtem még egyszer, ezúttal még erőteljesebben, mire végre kijött, de rántotta magával szekrény tartalmának a felét is. Csak úgy záporoztak a fejemre a tekercsek, rajzok és könyvek, sőt, ha nem reagálok elég gyorsan, még egy üveg tinta is a fejemre borult volna, de szerencsére még időben elkaptam. Egy sor néma szitkozódás után felálltam, és mérlegeltem a helyzetet. Annyira nem is esett ki sok minden, nem kell kiakadni, úgysem volt dolgom. Nekiláttam a kiborult cuccok visszapakolásának. 10 perc elteltével, minden a helyén volt, egy könyvet kivéve. Felvettem a földről, és rögtön állítottam is volna vissza a helyére, mikor a tekintetem a borítójára tévedt. Valami furcsa sárkány jelkép díszítette, nem hiszem, hogy konkrét fajt ábrázolt volna, talán egy szörnyennagy rémség furcsa ábrázolása lehetett. A sárkány egy kör közepén helyezkedett el, és a könyv széleit is motívumok díszítették. Elég vastag volt. Kinyitottam az elején.

Dörgődob

Ez a remetemód élő sárkány sötét, tenger vájta barlangokban tanyázik. Ha megriasztják a dörgődob dörgedelmes hangot bocsájt ki, ami közelről halálos lehet.

Rendkívül veszélyes, irtandó.

- olvastam az első oldalon. A könyv sárkányokról tartalmazott információkat, leírásokat és statisztikákat. Hamar becsuktam, és már raktam volna is vissza, mikor eszembe jutott valami. Leültem az ágyra, és sebesen járattam az ujjaimat a lapokon, egy bizonyos dolgot keresve. Nem sokára rá is találtam:

**Ölvész

A statisztikát figyelmen kívül hagytam, az egyáltalán nem érdekelt.

Támadó osztályú sárkány. Nem lő tüzet, viszont képes a vihar erejét felhasználni. Fémtüskéivel bevonzza a villámokat, melyeket képes elraktározni és később pusztító erővel felhasználni. Jellemzően harcias, agresszív, erőteljes és kiszámíthatatlan természetű, akárcsak maga a villám. Ez az egyik legrejtélyesebb és legrettegettebb sárkány a Sárkányok Könyvében. Nagyon erősek, több sebet adnak a csatában, mint kapnak. Azonban, mint szinte minden sárkánynak, neki is gyenge pontjai az angolna, kék leander, sárkánygyökér, sárkánygumó és külön ennek a sárkánynak, a víz. Ugyanis az ölvész a vízből nem tudja irányítani a villámokat.

- Mit olvasol? - halottam hirtelen a vállam fölött, mire leugrottam az ágyról és becsaptam a könyvet ijedtemben. Szerencsére csak Hablaty állt mögöttem. A fiú a könyvre nézett, majd kérdőn emelte rám a tekintetét.

- Ó, semmit, csak...véletlenül magamra borítottam a papírjaidat, és a kezembe akadt ez...és meg akartam benne nézni valamit...

- Mit akartál megnézni a Sárkánykönyvben? - kérdezte gyanakodva.

- Ezt - mutattam inkább meg az ölvészről szóló oldalt.

- A sérült sárkány miatt? - kérdezte. Bólintottam. - Figyelj, nem a te hibád ez az egész - mondta, mintha csak olvasna a gondolataimban. - A sárkány már azelőtt is megsérült, és ha olyan közel volt a támadáskor, a vadkanok biztos kiszagolták volna a vérszagot. Lehet, hogy eleve az vonzotta őket oda. Te csak rosszkor voltál rossz helyen - vigasztalt.

- Köszönöm Hablaty - mondtam hálásan.

- Nincs mit. Mi a vacsi? - váltott témát.

- A szokásos - válaszoltam.

 Ebben a pillanatban hallottuk, ahogy nyílik a bejárati a ajtó, ebből rögtön tudtuk, hogy a törzsfő hazaérkezett. Lementünk a földszintre, és nekiláttunk a vacsorának. Mint várható volt, Pléhpofa az első 5 percben elfogyasztotta vacsorája felét. Hirtelen azonban ránk nézett, és rögtön feltűnt neki, hogy Hablattyal csak tologatjuk az ételt, és furcsán csendben vagyunk. Általában végigbeszéljük az egész vacsorát.

- Ki vele, mi a baj? - érdeklődte.

- A sebesült sárkány - válaszoltuk kórusban.

- Igen, hallottam róla - mondta a törzsfő.

- Elég súlyosan megsérült - mondtam.

- Nem biztos, hogy felépül - kontrázott rá Hablaty. Ettől a kijelentéstől félre nyeltem a számban lévő falatot, de visszatartottam a köhögést. - Ráadásul találtunk benne... - itt rám nézett, majd pár perc gondolkodás után folytatta. - Találtunk benne sárkányvadász nyilakat - mondta végül.

- Sárkányvadász nyilakat?! - hitetlenkedett. - Ez biztos? - a fiú bólintott. - Akkor nagyobb baj van, mint képzeltük.

- Igen - helyeselt. - Úgy terveztük, hogy hamarosan vissza indulunk Sárkányperemre. Én felkeresem Johannt, hátha tud valamit, a többiek pedig őrzik a Permet.

- Máris elmentek? - kérdezte kissé csalódottan. - Épphogy egy napja itthon vagytok.

- Apa, tudod, hogy meg kell tennünk.

- Tudom. Mikor tervezitek az indulást? - kérdezte. Észrevettem, hogy hangja egy pillanatra, mintha ellágyult volna, de gyorsan újra visszatalált a hivatalos, tiszteletet parancsoló hangjához.

- Még nem tudom - vallotta be. - Legjobb lenne minél hamarabb, de más nem tudna figyelni az új sárkányra. És egy ilyen sárkányt nem is adnék szívesen bárki kezébe. Ezt nem bírtam ki közbe kotyogás nélkül:

- Ilyen sárkányt? Ezt mégis, hogy érted? - kérdeztem.

- Egy ilyen vad, kiszámíthatatlan sárkányt - válaszolt Hablaty. A szavába akartam vágni, megcáfolni, amit mond, de végül nem tettem. Valahogy rosszul esett, ha rosszat mondtak erre a sárkányra. Nyilván csak hálás vagyok neki, amiért megmentett...

A vacsora hátralévő része a részemről csendben telt, Hablaty se beszélt sokat, de ez már normális volt, nincs sok beszédtémája az apjával. Vacsora után elmosogattam gyorsan az edényeket, már amennyire én tudok gyors lenni. Rossz szokásom, hogy addig sikálok mindent, míg a legfinnyásabb ember sem találna rajta kivetnivalót. Ezután lefeküdtem, és magamhoz öleltem Bajkeverőt. A földszinten hamarosan kialudtak a fények, de én minden erőmet bevetve nem aludtam el. Mikor biztonságosnak ítéltem a terepet, kimásztam az ágyból és óvatosan felráztam a rettenetes rémem.

- Hé, kishaver, kelj fel! - mondtam. Mikor végre teljesen felébredt, kértem tőle egy kis fényt, ő pedig gyenge lángot gyújtott a szájában. Láttam rajta, hogy mindjárt visszaalszik, így inkább meggyújtattam vele egy gyertyát, és hagytam, hogy visszafeküdjön az ágyra, én pedig Hablaty szekrényéhez léptem. Mielőtt lementünk enni, a fiú elrakta a Sárkánykönyvet, de láttam, hogy hova. Félrehúztam pár papírtekercset, és kivettem a szekrényből a könyvet. Leültem az ágyam mellé, és olvasni kezdtem. Teljesen elmerültem a szöveg és képek kavalkádjában. Nem volt egységes, össze-vissza jöttek a sárkányok, sok minden ki volt húzva, sok szöveghez írtak kiegészítést. Minden lapot alaposan végigolvastam, kivéve egyet. Mikor az utolsó laphoz értem, visszatértem a kihagyott oldalhoz. Hosszú ideig néztem a képet, és még hosszabb ideig olvastam újra és újra egy-egy mondatot. Aztán támadt egy ikreket megszégyenítő ötletem. Visszatettem a könyvet a helyére. Felkaptam Hablaty egy régi, bundás mellényét, amit nekem adott, és csendesen lementem a földszintre. Óvatosan kikerültem az alvó éjfúriát és annak lovasát, kiléptem az éjszaka leple alatt is megbabonázó faluba, és elindultam az Aréna felé.

* A filmből készült játék (School of Dragons) helyszínén található meg a halibut nevezetű hal, amint laposhalként találtam meg magyarul.

**Az ölvészről az információkat erről a blogról szedtem, de megpróbáltam átfogalmazni: Így neveld a sárkányodat.

És nagyon köszönöm az 500+ oldalmegjelenítést, a 3 követőt, és a bíztató kommenteket! Mindenkinek, aki nyomot hagyott maga után, és aki csak követi a történetet, nagyon köszönöm, nagyok vagytok! :)