25. rész - Üres szavak [Évadzáró]

 Voltál már szorult helyzetben? Nyilván. Gondoltál már arra, hogy ez igazán nem a te napod? Egyértelműen. Na de ragadtál már egy süllyedő hajón, egyedül, bezárva egy kabinba, miközben a barátaid odakint harcoltak, és fogalmad sem volt, mi történik? Kötve hiszem. De ha igen, örültem volna, ha akkor ott vagy, és kihúzol ebből a kisebbfajta kellemetlenségből.

 Jobb ötlet híján, megpróbáltam felfeszíteni a zárat, természetesen (mit is várnék egy nagy nehezen előhalászott kanál erejétől), sikertelenül. A lökés persze semmi hatást nem ért el. Hát még a csapkodás. Lerogytam a kapitányi székre - ebben a helyzetben miért is ne, - és megpróbáltam gondolkodni. Erővel nem jutok semmire, kulcsom nincs, ablak nincs (nem mintha ki tudnám törni), szóval... semmi. Egyszerűen semmi.

 Hallgatóztam, próbáltam kivenni, mi történhet, de semmi konkrétra nem jöhettem rá. Felálltam, és idegesen kezdtem fel-alá járkálni. Nem lehet, hogy pont így végzem be!

 Idegességemben belerúgtam a lábam alatt lévő deszkákba, ami nem volt a legjobb ötletem. Azonnal felkiáltottam, és a lábamhoz kaptam. Na igen, ismét gratulálok magamnak. Néhány szitkozódás után - melyek nem túl dicsérő kritikával látták el a padlót - ki tudtam nyitni a szememet. Az egyik deszka valahogy félrecsúszott, és valami gyűrött, barnás-fehér kandikált ki alóla. Utána nyúltam, és óvatosan kivettem az újonnan felfedezett tárgyat. A levél volt. Az a nyamvadt levél.

 A hely hiánya miatt kilapították a pergament, úgy dugták el az illetéktelen kezek elől. De úgy tűnik a béna lábak ellen nem sikerült.

 Szerettem volna elolvasni, hisz valamit tennem kellett, azonban a hajó hirtelen élesen megdőlt, én pedig vele együtt. Elejtettem, de gyorsan utána nyúltam és feltekertem. Nem engedhettem, hogy ezt is elszúrjam.

Felálltam, és utolsó erőmet összeszedve, az eddig szerzett kék foltjaimat figyelmen kívül hagyva nekirohantam az ajtónak. Amit abban a pillanatban nyitottak ki. Én pedig szépen elterültem. Igen, szépen, ez egy fontos részlet.

 Lassan felnéztem, de sajnos nem Hablaty, Astrid, vagy bárki más volt azok közül, akiknek a látványától megkönnyebbültem volna. Ismeretlen, köpcös, és határozottan sárkányvadász. Már csak ez hiányzott.

 Már éppen magához tért a meglepetésből, és a kardjáért nyúlt, amikor én is kapcsoltam, és még a földön bokán rúgtam, a kardját pedig felugorva kilöktem a kezéből. Nem vetődtem utána, nem harcoltam tovább, csak egy ügyes mozdulattal átbújtam alatta, és a (remélt) kijárat felé futottam. Egy egyszerű vadászhajón csak nem tévedek el!

 Igazam volt. Az nem számít eltévedésnek, hogy kétszer zsákutcába értem, és egyszer majdnem otthagytam a fogam egy lejjebbi szinten - ne kérdezzétek, oda miért mentem - hisz a lék miatt a víz egy ideje utat talált magának, és bár megpróbálták megjavítani, a tenger feltartózhatatlanul rántott magába egyre többet és többet a hajóból. De kitaláltam a fedélzetre, vagyis nem tévedtem el!

 Odakint az emberek szerencsére a legkevésbé sem foglalkoztak velem, volt nagyobb gondjuk is. Nem szeghették meg a parancsot, így továbbra is támadták, csak a lehető legkevesebben próbálták megfékezni a kisebb lyukat. Felfutottam az egyik magasabb helyre, és elkiáltottam magam. Ezután már nem várhattam el feltűnésmentességet. Mindenki felém kapta a tekintetét, és így nem egyiküket kiiktatta egy távoli, fehér, a vizes fedélzeten szétterjedő, tűz nélküli lövés. Egy villám.
 Felugrottam a hajó oldalára, alattam a mély tenger.

- Viszlát, pupákok! - intettem, ezzel leugrottam.

- Te mindig az utolsó pillanatra hagyod! - méltatlankodtam, mikor már biztonságban, pár emelet magasan repültem Ölvészem hátán. Megrázta magát, én pedig rögtön értettem a célzást. Örüljek, hogy még élek.

 Visszatértünk a többiekhez, épp időben, így épp meg tudtunk semmisíteni egy, az ikrek felé repülő bólát. Kicsit talán megperzseltük őket.
- Ez de király volt! - jegyezte meg Fafej, aztán felrobbantott egy kisebb hajót nővérével. - Gyakrabban kéne ilyet csinálnunk!
- Gyakrabban kéne szinte megöletnetek Kledirnt? - repült mellénk Halvér, közben folyamatosan lefelé figyelve.

- Miről beszélsz, Halfej?

- Azon a hajón - mutatott arra, amiről nemrég megszöktem, és most végleg megadta magát és eltűnt a habokban - volt. Amit ti szépen meglékeltetek, még jó, hogy nem egyből felrobbantottátok.

- Hé, hé, hé, honnan tudhattok volna, hogy pont ott lazít?

- Srácok, ez most már teljesen mindegy! - szóltam közbe. - Van lényegesebb dolgunk is.

 Ezzel már mindenki egyetértett. Takonypóc is csatlakozott, így már öten, négy sárkánnyal aprítottuk a hajókat. A feltekert levél már az övemen csatolva pihent, és egyenlőre nem akartam foglalkozni vele.

 Megpróbáltuk egyszeri támadással felégetni az egyik leghatalmasabb hajót. Kampó felgyújtotta a vitorlákat, Bütyük sikeresen lyukat ütött a fedélzetbe, ezzel együtt keresztben az egész hajón, az ikrek és sárkányuk/sárkányaik (sosem fogom tudni eldönteni) pedig felperzselték a fedélzetet. Nekem nem kellett mást tennem, csak besegítenem.

 Totális sikerre álltunk. Már majdnem elkezdtem ujjongani. De hát ez nem az én napom. Mielőtt kettőt pislanthattunk volna, sőt, mielőtt egy éhes sárkány felfal egy halat, körbe vettek minket, így kényszerítve a folyamatos, hálók, bólák, és nyilak ellen való menekülést, melyek olyan gyorsan záporoztak, hogy még arra sem volt időnk, hogy felfelé szálljunk.

 Egyszer szinte lefejeltem Kőfejet, és ahogy láttam, ugyanez volt mindenkivel. A gyűrű körülöttünk szorosabbra zárult. Hát ez... igazán remek.

- Halvér!
- Igen? - kérdezte, mikor levegőhöz jutott.

- Bármi ötlet?

- Miért mindig én... - kezdte volna, ha egy nyíl nem találja el Bütyköt. Szerencsére a fájdalmon kívül nem okozott több bajt szerencsétlen sárkánynak. De nem mind voltak immunisak a sárkánygumós nyilakra.

- Na mi van, sárkánykölykök? - kiáltott fel az egyik katona. Annyira ledobtam volna őt Helhez vendégségbe. - Kifogyott a kurázsi vagy csak...?!
 Nem tudta befejezni, ugyanis abban a pillanatban egy hatalmas lávagolyó húzott el nem sokkal felette. Aztán még több. Különböző, egyre több lövedékkel vegyülve.

 Lassan teljesen figyelmen kívül hagytak, és inkább a bőrük mentésével foglalkoztak. Felrepültünk, és lesokkolva néztük az eseményeket. A sziget összes sárkánya ott volt, és nekünk segített.

- Hé, nehogy már kimaradjunk a buliból! - hangzott az ikrek felől, amivel most kivételesen egyetértettem.

- Had szóljon! - néztem rájuk, és mindenki egyszerre vetette bele magát ismét a harcba.

 A vadászoknak még lehetőségük sem volt támadni. Mindenki, akinek volt egy kis maradék esze, menekülőre fogta a dolgot, arra a néhány, megmaradt, nem lángoló hajóra zsúfolódtak, amik még megmaradtak nekik. Visszavonultak.

 Az utolsó itt maradt, legénység nélkül maradt és már süllyedőben lévő hajó is megkapta a kegyelemdöfést, ami mögülünk érkezett. Ráadásul duplán, lila és izzó sárga fénybe vonva egy pillanatra a látképet. Hátra fordulva azonnal megláttam Astrid diadalittas, és Hablaty elégedett arcát.

- Ti meg hol voltatok?

- Hoztunk erősítést.

- Úgy látom, kellett is!

- Még mindig te vagy a legkedvesebb ember a világon, Astrid!

- Öhm... nem, igazából szerintem Astrid eléggé...

- Pofa be Fafej!

 Még órákkal később is bőven volt dolgunk. Bár a károk nem voltak drasztikusak, napokig, ha nem néhány hétig tart majd mindent helyreállítani. A tűz szerencsére nem terjedt messze. Az Éjjeli rémek megakadályozták a vadászokat, hogy folytassák a gyújtogatást, Hablatyék pedig megfékezték a tüzet. Azonban egy valamit nem kerülhettem el, amiről azt hittem, szerencsés leszek, és elfelejtődik. Hát nem. Megkaptam az alapos fejmosást Fafejtől, hogy Csirkét miért nem szabad magára hagyni, miért voltam felelőtlen, hogy őtollaságára nem vigyáztam eléggé, és a többi. Reménykedtem, hogy Csirke elmondja neki, pontosan hogy is történt, és megérti, de aztán eszembe jutott, hogy Fa csak azt hallja meg, amit hall. Na meg, hogy Csirke nem tud beszélni.

Viszonylagos csendben vacsoráztunk a klubhelyiségben, a többiek a támadásról beszéltek, próbáltak rájönni minél több részletre. Én csupán odaadtam Hablatynak a levelet, annyi magyarázattal, hogy "Talán fontos.".

 Másnap segítettem a többieknek valamennyire újratölteni a raktárt, kicserélni, amit csak lehet, és egy kicsit őrködtem is, amit Hablaty elrendelt a mai napra. Mikor a nap már kezdte magára hagyni a horizontot, Hablaty és Fogatlan következett az őrségben. Az összes sárkány pihent a mai nap, amikor tehette, csak Fogatlan volt folyamatosan Hablaty mellett. A fiú gondterheltnek tűnt.

 Ahogy lement a nap, ez sem tűnt másnak, mint az előző. Vacsora, kis beszélgetés, a sárkányok időnkénti horkolása odakintről. Mikor már készülődtünk nyugovóra térni - én Astrid mellett húztam meg magam pár napra, - Hablaty lépett be a helyiségbe, mire mindenki megfagyott a mozdulatban. Egyedül volt, az Éjfúria kint maradt figyelni a tengert.

- Srácok... - kezdte. Láttam, hogy megválogatja a szavait. - Ugye emlékeztek a levélre, amit tegnap adott Kledirn?
 Mindenki bólintott. Eddig nem kérdeztek rá, és amúgy se tudtam volna mit mondani. Nem olvastam el.

- Nos... valami olyasmi áll benne, amit szerintem látnotok kell - mondta, és kiterítette a papírt az asztalra. A többiek köré gyűltek, Hablaty pedig félre húzódott a falhoz. Láttam, hogy már nem férek oda, így vártam. Mindegyikőjük tekintete elsápadt, ahogy elolvasták. Ahogy felnéztek rám, nem tudtam olvasni a tekintetükből.

 Értetlenül megkerültem az asztalt, hogy én is elolvashassam. A többiek félreálltak. Előrehajoltam a papírhoz, hogy kiderítsem, mégis mi folyik itt.

 Elkezdtem olvasni. Először még érdektelenül, majd értetlenkedve, minden szónál megállva, kérdések százaival, végül... üresen. Üres szavak voltak, élettelenek, mégis úgy éreztem, minden másodperccel, minden rúnával újabb darabot szakítanak ki belőlem. Hablatyra néztem, mintha csak megerősítést várnék. Ő csak a szemembe nézve bólintott. Igaz volt...

 Tudtam, hogy ez valaminek csak a kezdete. Valami nem túl biztatónak, aminek, bár nem akartam, a részese lettem.

Kegyetlen Viggo!

Örömmel, és végtelen tisztelettel értesítem, mint megbízott, hogy sikerrel jártunk.

A küldöttek megegyeztek, a szövetséget aláírták. Egyenesen az örökössel sikerült dűlőre jutni. Olyan szövetség köttetett, ami mindenképpen a javunkra fog válni.

Minden feltételünket elfogadták, a felszereltségük kimagasló.

A szerződést biztonsági okokból később küldjük magának, egy másik hajóval.

Addig is fogadja ezt a levelet biztosítéknak.

A szövetség közöttünk és az Irgalmatlan-sziget között érvénybe lépett.