Nagyon nagyon NAGYON sajnálom ezt a rengeteg késést, többet nem is nagyon fogom már mondani, de a suli (főleg a 8.) gyilkos... Meg átgondoltam néhány dolgot, ugyanis - hamarosan évadzáró! (Spoiler - ki fogtok nyírni XD)
Jó olvasást! :D
- Astrid, itt vagy? - kopogtam be a Hofferson házba.
- Igen, mindjárt jövök! - hallatszott valahonnan a ház mélyéről, néhány pillanattal később pedig elő is lépett a lány, láthatóan készen.
- Mehetünk?
- Persze! - vágta rá, és jelzett a ház melletti karámban lévő Viharbogárnak.
A sikló gyorsan előjött a kis "odújából", és az oldalunkon már indult is velünk az úton, ami ugyan nem volt hosszú, (a Haddock házig), mégis jól elbeszélgettünk közben.
- Na és, hogy haladtok Sirinával?
- Köszi, szerintem egyre jobbak vagyunk, bár a forgás még nem megy.
- Egy darabig nem is fog.
- Hé! - könyököltem meg.
- Mi az?
- Mondhatom, te vagy a kedvesség mintapéldánya - kuncogtam.
- Ugye? - vigyorgott ő is. - De ne vedd ezt magadra, nem mindenki tud olyan jól repülni kezdőként, mint én.
- Úgy látom Bogár egója átragadt rád is.
A sikló erre felkapta a fejét, mintha csak a becsületébe gázoltam volna.
- Mi az? A siklók köztudottan kissé hiúak - vontam vállat.
- Ha nem ismerne, szerintem már nyársra tűzött volna, ugye tudod? - szólalt meg Astrid.
- Igen, tisztában vagyok vele - simogattam meg engesztelésül a sárkányt, mire az halk kerregésbe kezdett.
- Na menjünk! - mondtam, és innentől már csak csendben mentünk tovább.
A Haddock háznál volt megbeszélve a találkozó. Mivel még mindig ott laktam (Odin tudja miért, de nem bántam), nekem nem kellett volna mennem sehova, viszont már mindenki ott volt, kivéve a Hofferson lányt, és miután ezt meguntam, elmentem érte. Az Eset után... nos, elég annyi, hogy nem esett több szó a témáról...
Miután megérkeztünk, láttuk, hogy a csapat és sárkányaik már odakint várakoznak.
- Na végre! Mi tartott eddig, hajat fontatok, vagy mi?! - kérdezte Fafej.
- Ha-ha-ha, nagyon vicces - mondta gúnyosan Astrid.
- Ja... - helyeseltem. - És egyébként is... senki sem érhet a hajamhoz! - mondtam gyilkos tekintettel.
- Te egyre jobban hasonlítasz Astridra... - suttogta Kőfej. - Már csak a kinézet, és a szekerce hiányzik...
- Meglesz - kuncogtam, majd az éjfúria mellett álló fiúhoz léptem. - Mehetünk?
- Persze - vont vállat, és már fel is pattant a sárkányára, azonban előtte összetalálkozott a tekintete a szőke lánnyal.
Mindketten lesütötték a szemüket, én pedig láttam, hogy Astrid halványan elpirul. Megint kezdik... Helyet foglaltam Hablaty mögött, Fogatlan pedig rögtön a magasba emelkedett. Csendben repültünk, egyikünk sem szólalt meg. Egy ideje elhatároztam, hogy valahogy közben járok az ügyükben, de mintha én lennék az egyetlen, akinek feltűnt, mi folyik itt... szerintem még ők maguk sem igazán tudják. Takony miatt nem aggódom, Astridnak kicsit sem tetszik... más pedig... nem igazán állna az útjukba. Én lehettem még akadály, de azt már megbeszéltük Astriddal... Legalábbis fogjuk rá.
Azonban nem volt sok időm ezen gondolkodni, ugyanis ebben a pillanatban megérkeztünk az Arénához, és pedig rögtön a kapuhoz siettem, és kinyitottam. Mielőtt akár csak beléphettem volna, Sirina gyakorlatilag nyalogatva letámadott már a bejáratnál.
- Siri! - szóltam rá. - Ezt most hagyd abba!
Közben igazából már a nevetés kerülgetett. Nagy nehezen kitértem sárkányom útjából, és felszálltam a nyeregbe.
- Gyere, te... tüskés lilaság - paskoltam meg az oldalát, mire nemtetszően felmordult.
- Mi az? Nem tagadhatod, hogy az vagy - vontam vállat.
Sirina csak morgott egy egyet, egy pillanattal később pedig ismét az eget szeltük.
- Akkor a szirteknél? - kiáltottam bele a szélbe.
- Igen, ott találkozunk! - mondta, majd el is suhantak az ellenkező irányba.
- Hát akkor Siri... GYERÜNK!!! - kiáltottam, és szélsebesen a Haddock fiú után eredtünk.
A csapat már ott volt, mikor mi odaértünk, nem sokkal Hablatyék után szálltunk le egy kiálló sziklára. Hiába, egy Éjfúriát nem lehet egykönnyen leelőzni... ezen változtatnunk kell!
- Sziasztok! - köszöntem.
- Szia Kledirn! - köszöntek kórusban.
- Végre te is befutottál - nevetett Hablaty.
- Ha nem lett volna az az áramlat, simán leelőztelek volna!
- Aha... kifogásnak jó! - mondta, és már el is repültek.
Bosszúsan morogtam egy sort, majd én is utánuk eredtem, de még hallottam, hogy az ikrek összesúgnak.
- Esküszöm, ezek lassan jobban hasonlítanak a tesókra, mint mi...
- Tudom... ezt orvosolni kell! - mondta, és azzal a lendülettel pofon vágta Fafejet.
- Áúúúú! Na... így jobb...
- Szívesen! Még egyet a biztonság kedvéért?
A többit már nem hallottam, ugyanis az időközben ugyancsak felszállt többiek után eredtem.
- Jól van! - szólt Astrid. - Kledirn, Halvér ti velem jöttök!
- Takonypóc velem jön, az ikrek pedig menjenek keletnek! - mondta Hablaty.
- Értettük!
- Én nem mehetnék egyedül? - szólt be Takonypóc.
- Mi is szeretnénk! - kapták fel a fejüket az ikrek.
- Skacok... még mindig csak egy sárkányotok van...
- Öhm...
- Öhm...
- Hát igen, ezt a problémát még nem sikerült megoldani - állapította meg Fafej.
- Akkor miről is beszélünk? - tette fel az ésszerű kérdést Halvér.
- Hát... azt, hiszem arról, hogy...
- Mindegy! - vágtam a szavába. - Mehetnénk?
- Úgy látom, valaki nem ismeri az etikettet...
- Dehogynem. Csak idegesítő vagy egy kicsit - szökött ki a számon.
- Idegesítő? Hát tudod mit...! Igazad van.
- Na akkor... menjünk már! - mondtam, és meg sem várva a többieket, és találomra elindultam valamerre, bízva benne, hogy a utánam jönnek. Néhány száz méter után lassú siklózásba váltottunk, én pedig hátrapillantottam a vállam felett. Csakugyan, Halvér és Bütyök kicsit lemaradva, Astrid és Viharbogár viszont alig méterekre volt tőlünk.
- Várj már meg! - kiáltotta.
- Mégis miért?
- Tudod, mit kell tenni?
- Hát... izé, járőrözni...
- Röviden ennyi. De most komolyan! - mondta, és egy pillanat alatt mellettünk is termettek. - Nagyon figyelj, és légy óvatos! Jó lenne, ha viszonylag közel maradnál. Ha látsz valamit, és egyedül vagy, egyből szólj nekünk! Értetted?
Bólintottam, a sikló és lovasa jobbra fordult, én pedig mentem tovább egyenesen. Ahogy hátranéztem, láttam, hogy Halvér szintén Astriddal tartott. Hát jól van... akkor járőrözzünk! Csak nem lehet olyan nehéz.
Ez nem nehéz... ez unalmas... - gondoltam már sokadjára. Éppen egy kisebb kiszögellésre szálltunk le kicsit pihenni. Órák óta csak repkedtünk, (szerintem körbe-körbe) de nem találtunk semmi különöset. Alig találkoztunk egy-két kósza sárkánnyal, nemhogy vadászokkal. Egy ügyes mozdulattal leugrottam Sirina nyergéből. A térdem enyhén megroggyant a mutatványtól, de már határozottan jobban ment, mint mondjuk egy hete. Gyorsan körbe kémleltem, bár biztos voltam benne, hogy semmit sem fogok látni. Valóban, a végeláthatatlan tengeren kívül, amit itt-ott kisebb sziklák, és a távolból ugyancsak annak tűnő Hibbant-sziget tarkított, semmit sem mutatott a világ. Miután erről meggyőződtem, néhány percre letelepedtem a sziklára. Csak bámultam a messzeséget, sárkányom pedig lassan elhelyezkedett mellettem, és az ölembe hajtotta a fejét. Óvatosan végigsimítottam rajta, mire elégedetten felmordult. Még néhány pillanatig mozdulatlanul ültem, majd felsóhajtottam.
- Hát, Siri... szívesen üldögélnék még itt, de te is tudod, hogy ha Astrid munkakerülésen kap minket, bemutat minket a szekercéjének... már kicsit bánom, hogy szóltam Bélhangosnak, hogy csináljon neki egy újat - kuncogtam.
- Na menjünk...
Feltápászkodtam, és mialatt Sirina a szárnyait nyújtóztatta ki, én már el is helyezkedtem a nyeregben. A sárkánynak már jelzés sem kellett, egy pillanat múlva már a levegőben is volt, én pedig már kerestem is tovább a nem létező gyanús nyomokat. A szél egy kicsit feltámadt, de az ég tiszta volt, így nem számítottam viharra. Bár nem bántam volna. A vihar az jó. De be kell ismernem, úgy azért nehezebb lett volna a járőrözés. További eseménytelen percek teltek el, én pedig legalább negyedjére néztem meg minden egyes sziklát, kerültem meg és repültem fölé, de továbbra is csak a nagy semmit találtam. Hirtelen szárnysuhogást hallottam, és nem telt egy pillanat, Astrid már elém is vágott Viharbogár hátán.
- Kledirn! Találtál bármit?
- Ha a semmi nem valami, akkor nem, semmit.
- Rendben. Összefutottam Hablatyékkal, ők sem találtak semmit.
- Az ikrek? Hal?
- Az ikreket nem láttam, de szerintem jobban is jártam. Halvér pedig vagy egy órája elszakadt tőlem, hogy leellenőrizzen egy barlangot, ahova mi nehézkesen fértünk volna be Viharbogá - ekkor ismét szárnycsapkodás hallatszódott, de ezúttal sokkal távolabbról, és határozottan másfajta sárkánytól. Ahogy előre néztem, két közeledő Szörnyennagy rémség alakját vettem ki.
- Ugye nem...
- De igen... - suttogtam.
- Már csak ők hiányoztak...
- Szerinted észrevettek már minket?
- Biztos... Vakok, mint a Suttogó Halálok napfényben, bezzeg ilyenkor... egy mérföldről is kiszúrnak.
Ekkor, gyorsabban, mint gondoltuk volna, lefékezett a két sárkány, hátukon lovasaikkal.
- Sziasztok lányok!
- Gustav...
- Takonypóc...
- Kedvesem, hol voltál eddig?
- Astrid, éppen ráérek, megyünk együtt?
- Bleah...
- Fiúk... Takony, neked járőröznöd kéne... Gustav, te pedig mit keresel itt? - próbáltam menteni a menthetőt.
- Járőrözök is! - vágta rá a Jorgenson fiú.
- Én meg csak errefelé repkedtem, mikor megláttalak titeket!
- És ez ok arra, hogy abbahagyd a feladatod?
- Kedvesem, én éppen nem dolgoztam!
- Először is! Ha még egyszer "kedvesemnek" hívsz, gondoskodom róla, hogy többet ne tudj semmilyen szót sem mondani...
- Ohoho, nyugi kedvesem...
- Én most megölöm... - suttogtam, de még tartottam magam.
- Hé, Astrid! - szólt most Takonypóc. - Akkor jössz?
- Előbb vetem le magam a szirtről sárkány nélkül!
- Ennyire akarod, hogy elkapjalak?
- Abbahagyod, vagy leüsselek arról a sárkányról?
A srác már éppen mondani akart valamit, de akkor ismételten feltűnt egy sárkánylovas.
- Helló Hablaty! - köszöntünk.
- Sziasztok! Mi a helyzet?
- Ki fogjuk nyírni őket - vontam vállat, fejemmel a két idióta felé bökve.
- Mit tettek már megint?
Erre csak mindketten felvontuk a szemöldökünket.
- Öhm, nem fontos... Találtatok valamit?
- Semmit! - jött a válasz kórusban.
- Akkor... szerintem akkor mára elég volt, indulás haza!
- Végre!
- Igen!
- Már azt hittem, sosem hallom ezt ma...
- Én is...
- Astrid... ha esetleg van még kedved repkedni...
- Veled nincs!
- Miért mással van? - mosolyogtam cinkosul, miközben Hablatyra sandítottam. Mindketten fülig vörösödtek.
- Hát, izé, igazából... én most megyek! - mondta, és olyan sebességgel húzott el, hogy a szél még a hajamat is meglobogtatta.
- Szóval ma nincs kedve. Mindegy, majd legközelebb biztos nem hagyja ki - mondta magabiztosan Takonypóc.
- Aha... én léptem! - kiáltottam, és én is követtem a lány példáját.
Nem mentem haza rögtön. Így, hogy már nem kellett koncentrálni a dolgunkra, sokkal felszabadultabban szeltük az eget. Az ég egyre borultabb lett. Furcsálltam, különös volt ennyi vihar. Úgy egy hónapja voltam Hibbanton, és ez már a harmadik lenne... Bár most úgy tűnt, ebből legfeljebb egy kis eső lesz. De arra sem láttam sok esélyt. Mindenesetre élveztük. Mindketten jobban szerettük ezt. Szép a világ, mikor napos, szélcsend van, és minden nyugodt. De a mi lételemünk a káosz. Nem arról van szó, hogy mindig felfordulásban akartam élni. Csak nem bírtam, ha túl sokáig minden a megszokott kerékvágás szerint történik. Őrült sebességgel ereszkedtünk egyre lejjebb és lejjebb, mígnem Sirina szárnyai már a vizet súrolták. Óvatosan oldalra dőltem a nyeregben, sárkányom pedig követte a mozdulatom. A lábam szinte beleért a vízbe, de én csak előre nyúltam, és lassan végighúztam a kezem a víztükrön, hosszú fodrokat hagyva magunk után. Úgy egy percig voltunk így, aztán óvatosan visszatornáztam magam a nyeregbe. Egyenesen repültünk tovább egy darabig, majd szlalomba váltottunk néhány kisebb sziklánál. Volt errefelé sokkal keményebb "pálya", de azzal még nem mertem megpróbálkozni. Viszonylag lassan vágtunk keresztül az akadályokon, hogy a túloldalon, immár felszabadultan, Hibbant felé vegyük az irányt.
- Hablaty, itthon vagy? - nyitottam be a házba.
Az épület üresen tátongott. Felmentem az emeletre de sem neki, sem a sárkányának nem volt semmi nyoma. Még nem terveztem haza jönni, így Sirinát az ajtó előtt hagytam. Átnéztem az egész házat, de természetesen teljesen fölöslegesen. Mikor visszatértem az előszobába, megakadt a szemem valamin, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Egy levél feküdt az asztalon. Gyorsan a kezembe vettem, és megnéztem a címzést. Olvastam is tovább.
Kedves Kledirn/Apa!
Nyilván tudjátok, de azért elmondom: a csapattal Sárkányperemre mentünk, még nem tudom, mikor térünk vissza. Majd küldök rém-postát, ha eldől, de valószínűleg ezúttal hosszabb távon leszünk távol.
Hablaty
Fanyarul elmosolyodtam. Klassz... még több idő az A csapattal... És hamarosan a tagjuk leszek... Hogy fogom én ezt kibírni? Ekkor ismételten megakadt a szemem valamin. Épphogy átsiklott a tekintetem padlón, de megláttam egy apró papírfecnit. Lehajoltam, és kíváncsian a kezembe vettem a papírost. Ekkor vettem észre, hogy ez egy pergamen, méghozzá nem is kicsi. Óvatosan kihajtogattam. Ez egy térkép volt. Nem is akármilyen. Egy színes, részletes, mégis áttekinthető képe a Szigetvilágnak. Sőt. Még annál is több volt rajta. Egy darabig álmélkodva néztem. Felismertem Hablaty keze munkáját, de ez még tőle is meglepett. Biztos rengeteget dolgozott vele. Ahogy alaposabban szemügyre vettem, ki tudtam venni, hogy néhány fontosabb vagy nagyobb helyhez kisebb leírást, lényeges információkat is írt. Na igen, ez Hablaty... Végigfuttattam az ujjam a szigeteken. Sokat közülük nem ismertem, szinte alig volt, amit igen. Néhány percig böngésztem, majd megakadt a szemem a Sárkányperem nevű szigeten. Nagy, jól védhető. És nincs is annyira messze. Legalábbis sárkányháton. Hmmm... Hablaty kiakad, ha látja, hogy eltűnt a térképe... Még nem lehetnek olyan messze... Mire már idáig értem a gondolatmenetemben, már szedtem is elő a ceruzát és pergament, sőt már az első soroknak is nekikezdtem. Miután végeztem az üzenettel, odatettem Hablatyé mellé, és felsiettem a szobába. Leakasztottam a szütyőm, bepakoltam gyorsan pár dolgot, és már rohantam is ki az ajtón. Siri kicsit bóbiskolva feküdt a füvön, de rögtön felkapta a fejét, ahogy kiléptem a házból. Szó nélkül ültem vissza a nyeregbe, és néhány percig ismét a térképet kezdtem tanulmányozni. Őrült vagyok... mintha ez újdonság lenne... Eltettem a térképet szintén a szütyőmbe, majd még egyszer alaposan átgondoltam az ötletem.
- Vágjunk bele! - néztem fel az égre.
Sárkányom felnézett rám. Látszott, hogy nem érti, mire gondolok.
- Majd elmondom. Most pedig... Siri, irány az ismeretlen! - mondtam.
Sárkányom elrugaszkodott, én pedig irányba fordítottam, mikor már Hibbant fölé emelkedtünk. Elindultunk Sárkányperem felé.
